2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A vívásban sem javítottunk...

A vívásban nyújtott teljesítményekkel nem javult a magyarok helyzete a budapesti öttusa-világbajnokság női versenyében, egyéniben valamennyien a bő középmezőnyben állnak, a csapat pedig visszacsúszott a második helyről a negyedikre.
2008. május 31. szombat 12:22 - Hírextra
A hazai résztvevők közül egyedül az egyéni induló Gyenesei Leila tűnt elégedettnek az asszók után, ő 17 győzelem mellé ugyan 18 vereséget szedett össze (808 pont, 19. hely), de mivel ez a lyukas száma, a majdnem egál eredmény semmiképpen sem rossz neki.

"Úszásban majd jól feljövök, első körös lovas leszek" - mondta mosolyogva a vívást követően, utalva arra, hogy a negyedik számra összetettben már az első tizennyolc között szeretne lenni.

A többi magyar letörten hagyta el a termet. Vörös Zsuzsanna ugyan több győzelmet aratott, mint ahány vereséget elszenvedett, 19/16-os mutatóval zárt (856, 14.), de ezzel nem javult lényegesen a pozíciója.

Tóth Adriennek (15/20, 760, 23.) és Máthé Viviennek (14/21, 736, 26.) döcögősen ment a vívás.
A legszorgalmasabban a francia Amélie Cazé (26/9, 1024) gyűjtögette a pontokat, mögötte a brit Katie Livingstone (25/10, 1000) és a cseh Lucie Grolichova (24/11, 976) végzett a második illetve harmadik helyen.

A lelátón ott volt Albert monacói herceg is. A sportág nemzetközi szövetségének (UIPM) tiszteletbeli elnöke, aki kilenc évvel ezelőtt, a margitszigeti vb-re is ellátogatott, Joel Bouzou UIPM-főtitkár és párja társaságában figyelte a pástokon zajló eseményeket. Elmondta, azért választotta ezt a napot, mert ez fért bele a programjába.

"Pekingben, az olimpián a férfik küzdelmét nézem majd meg, így igyekszem megteremteni az egyensúlyt" - tette hozzá.

Az állás két szám után:

egyéni:
1. Amélie Cazé (Franciaország) 2108 pont
2. Lucie Grolichova (Csehország) 2060
3. Anna Arhipenka (Fehéroroszország) 2024
...15. Vörös Zsuzsanna 1916
...18. Tóth Adrienn 1880
...26. Gyenesei Leila 1820
...30. Máthé Vivien 1760

csapat:
1. Fehéroroszország 5820 pont
2. Lengyelország 5676
3. Oroszország 5652
4. Magyarország 5556
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását