2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nem olajügy, csak jogértelmezési vita

Draskovics Tibor szerint a rendőrség által hétfőn nyilvánosságra hozott, vele kapcsolatos dokumentumokból az derül ki, hogy 1996-ban egy jogértelmezési vita kapcsán valakik ügyet akartak kreálni.
2007. november 13. kedd 19:57 - Hírextra

A www.police.hu oldalon található húsz dokumentum egy 1996-os ügyről szól, amelyben a Pénzügyminisztérium két vezető tisztségviselőjével, a közigazgatási államtitkárral és az egyik helyettes államtitkárral kapcsolatban felmerülő hivatali visszaélés gyanúját vizsgálták, operatív eszközökkel is, de azt nem találták bizonyítottnak.

Bár a dokumentumokból a személyes adatokat törölték, a titulusok és a dátumok olvashatóak, ez alapján az egyik vezető Draskovics Tibor, aki 1994 és 1998 között a pénzügyi tárca politikai államtitkára volt.

Draskovics Tibor az MTI-nek hangsúlyozta: a rendőrség az ügyet alaposan kivizsgálta és megállapította, hogy nem történt bűncselekmény. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eltérő intézkedéseket eredményező jogértelmezési vitát egy törvénymódosítás zárta le.

"Itt tehát nem volt és nincs is olajügy. Egyébként örülök, hogy a rendőrség tette a dolgát, tegye ezután is" - fogalmazott az a tárca nélküli miniszter az MTI-nek.

A rendőrség honlapján olvasható, 1996-ban öt évre titkosított dokumentumok egy hajdúszoboszlói cég megbírságolásával foglalkoznak. A cégnél 1995 januárjában jövedéki ellenőrzést tartott a Berettyóújfalui Vámhivatal, amely az üzemanyag-forgalmazási engedély hiánya miatt 100 ezer forint jövedéki bírságot szabott ki.

A határozatot - a legfőbb ügyész helyettesének irányelve alapján - fél évvel később felülvizsgálták és törvénysértésre hivatkozva módosították, a bírság összegét pedig több mint 83 millió forintra emelték.
A dokumentumok szerint a cég ezt megfellebbezte, de a Vám- és Pénzügyőrség Hajdú-Bihar, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Parancsnoksága helybenhagyta a magasabb összeget. A cég ezután felügyeleti intézkedést kezdeményezett.

Az ORFK és a Belügyminisztérium irataiból az derül ki, hogy ezután a Pénzügyminisztérium államtitkára és egyik helyettes államtitkára ezután a VPOP-hoz fordult a döntés miatt, mondván, a jogszabály-módosítás, ami bírságok emelkedésével együtt járt, váratlanul érte a piaci szereplőket. Ezután a cég számára kedvező döntés született.

Egy 1996. május 24-én Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek küldött feljegyzésben az olvasható, hogy az államtitkár és a helyettes államtitkár "direkt módon távbeszélőn adott utasításokkal kötelezte a VPOP-t a jogsértő határozat meghozatalára".

Az ügy miatt - a dokumentumok szerint - operatív módon is figyelték a Pénzügyminisztérium két vezető tisztségviselőjét a hivatali visszaélés gyanúja miatt, de ezt nem találták bizonyítottnak. A történteket a pénzügyminiszter utasítására az akkori politikai államtitkár, Akar László is vizsgálta.

A pénzügyi tárca közigazgatási államtitkára 1994 és 1998 között Draskovics Tibor volt. A dokumentumokból nem derül ki, melyik helyettes államtitkárról van szó az anyagokban. Az érintett időszakban helyettes államtitkárként dolgozott a minisztériumban Tétényi Tamás, Csobánczy Péter, László Csaba, Hegedűs Éva, majd az időközben utóbbit váltó Balázs Ágnes.

Az iratokat a kormány által létrehozott, az olajügyekben keletkezett papírokat vizsgáló bizottság kezdeményezésére vizsgálták felül.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását