2024. október 3. - Helga
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Egy szerelem három éjszakája

Makk Károly rendezésében mutatja be a Budapesti Kamaraszínház Hubay Miklós - Vas István - Ránki György: Egy szerelem három éjszakája című zenés darabját a Tivoliban kedden - közölte a társulat az MTI-vel.
2007. október 28. vasárnap 10:23 - Hírextra
A Gyulai Várszínházzal közös produkcióban készült előadást augusztusban már műsorra tűzték Gyulán, a budapesti bemutatót október 30-án, Ránki György születésének 100. évfordulóján tartják a Tivoliban.

"Ez a történet rólunk is szól, arról, hogyan élhetjük, élhetjük-e a saját életünket, miközben odakint dühöng az ostobaság, az erőszakosság. Látszólag kedves mese, népszerű dalokkal, humoros helyzetekkel - mégis finoman átszövi valami titokzatos félelem, annak az érzete, hogy mindennek nem lehet jó vége..." - olvasható az előadásról szóló ismertetőben.

Mint írják, a budapesti Petőfi Színház 1961. január 8-án mutatta be a magyar színháztörténet első musicaljét, Szinetár Miklós rendezésében, Ránki György zenéjével és Vas István verseivel, s a produkció nagy sikert aratott.

A történet két fiatal főhőse, Bálint és Júlia csak egymásnak és az emberiségnek szeretne élni, azt remélik, kizárhatják életükből a történelmet. "De már az első pillanatban kiderül ennek képtelensége, és hiába minden, behatol és szétzúzza életüket a világ. Három éjszaka története - a szerelem ugyanaz, miközben a félelem egyre erősebb" - olvasható az összegzésben.

Ezúttal Makk Károly rendezésében a Budapesti Kamaraszínház színészei keltik életre a legendás musicalt, az előadásban többek között Kishonti Ildikó, Szabó Margaréta, Dolmány Attila, Körtvélyessi Zsolt, Kerekes József, Németh Kristóf és Törköly Levente szerepel. A produkció díszletét Székely László, a jelmezeket Ruttka Andrea tervezte, a dramaturg Lőkös Ildikó.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását