2025. december 28. - Kamilla

Felrobbantotta magát a politikai gyűlésen

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát szombaton egy pakisztáni vidéki városban rendezett politikai gyűlésen, a merényletben legalább huszonnyolc személy meghalt, és megsebesült az ország belügyminisztere. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a deton
2007. április 28. szombat 22:20 - Hírextra

A pakisztáni televízió képeket mutatott a láthatóan sokkos állapotban lévő, de teljesen tudatánál lévő miniszterről, aki saját lábán hagyta el a nagygyűlés helyszínét. A belügyminisztérium szóvivője a felvételeket mintegy alátámasztva úgy nyilatkozott, hogy a miniszter jól van. A külügyminisztérium egyik szóvivője pedig közölte, hogy Serpao telefonon már beszélt hozzátartozóival.

A pakisztáni elnök éles szavakkal ítélte el a merényletet. Pervez Musafrraf szerint az akciót terroristák követték el, akiknek az a céljuk, hogy alááássák az ország biztonságát. "Mi azonban eltökéltek vagyunk, hogy meghiúsítsuk ezeknek a szörnyetegeknek a gyalázatos tetteit" - tette hozzá az államfő.

A robbantásban - a halálos áldozatokon túl - legkevesebb 50 ember sérült meg, közülük tíznek az állapota válságos. A sérültek között van a belügyminiszter fia és néhány parlamenti képviselő, illetve biztonsági tiszt. Az emelvényhez közeledő merénylőnek nem sikerült a miniszter közvetlen közelébe férkőznie, mert a biztonsági őrök útját állták. A támadó néhány másodperccel később hozta működésbe a pokolgépet - közölte a pakisztáni titkosszolgálat tisztviselője. Hozzátette, hogy megtalálták az öngyilkos merénylő fejét, de kilétéről nem tudott bővebben nyilatkozni.

A tartományi rendőrfőnök nem zárta ki, hogy az elkövető a szomszédos Afganisztánból érkezett. Csárszadda, a merénylet színhelye az Afganisztánnal szomszédos Északnyugati határvidék tartományban fekszik, annak fővárosától, Pesavartól 20-30 kilométernyire. Azóta, hogy Pakisztán öt és fél éve az Egyesült Államok oldalára állt a terrorizmus elleni háborúban, számos magas rangú kormánytag ellen intéztek támadást iszlám szélsőségesek. Pervez Musarraf elnök 2003 decemberében kis híján megsérült két nagy erejű robbantásban, amelyet 11 nap különbséggel követtek el Ravalpindi helyőrségi városban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását