Simonyi örült a napsütésnek, de egy kicsit szédült
A terveknek megfelelően szombaton, közép-európai idő szerint 14 óra 31 perckor földet ért a Charles Simonyit és két társát szállító űrhajó Kazahsztánban. A magyar származású amerikai üzletember április hetedikén indult el a Nemzetközi Űrállomásra.
2007. április 21. szombat 17:52 - Hírextra
"Teljesen jól érzem magam, csak egy kicsit szédülök, amikor mozgatom a fejem" - mondta magyarul Charles Simonyi, közvetlenül azután, hogy földet ért. Ennek az az oka, hogy a füle még nem szokott vissza a gravitációhoz - tette hozzá. A földre szállás könnyebben ment mint gondolta, mondta még, mert azokat a nagy rengéseket sem észlelte, amelyekre utastársai figyelmeztették a landolás megkezdése előtt.
A napsütést láthatóan élvező, mosolyogva nyilatkozó üzletember "csodálatosnak" nevezte az utazást, de hozzátette: "nagyon jó visszatérni a földre".
Az Egyesült Államokban élő milliárdos magával vitte az űrbe útlevelét, két magyar gyermek rajzát, valamint amerikai és magyar zászlók is voltak a csomagjában. Charles Simonyi ezenkívül kísérleteket végzett egy magyar műszerrel, és kétszer is kapcsolatba lépett magyar amatőr rádiósokkal valamint diákokkal a 320 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomásról.
A magyar származású űrturistával együtt tért vissza a földre Michael Lopez-Alegria és Mihail Tyurin, akik hat hónapot töltöttek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Lopez-Alegria mostani útjával rekordot állított fel: 215 napot töltött megszakítás nélkül az űrben. Mihail Tyurin pedig azzal írta be magát a történelembe, hogy ő volt az első, aki egy golflabdát ütött el az űrben.
Charles Simonyi a világ ötödik űrturistája: a nem mindennapi élményért 25 millió dollárt fizetett, ez nagyjából 4 és fél milliárd forintnak felel meg. Elődei az amerikai Dennis Tito, a dél-afrikai Mark Shutterworth, az amerikai Gregory Olsen és az amerikai-iráni Anousheh Ansan voltak.
Forrás: Független Hírügynökség