2025. december 27. - János

Duray ismét vihart kavart

Több vezető szlovák politikus azonnal elutasította Duray Miklós felvetését, miszerint kárpótolni kellene a második világháború utáni Beneš-dekrétumok sújtotta szlovákiai magyarokat.
2007. április 10. kedd 18:48 - Hírextra
A Magyar Koalíció Pártja új stratégiai alelnöke egy lapinterjúban vélekedett úgy, hogy az 1945 és 1948 közti jogfosztottságért kárpótlás járna az azt elszenvedő magyaroknak. Az úgynevezett Beneš-dekrétumok azok az elnöki rendeletek, amelyek alapján a szlovákiai magyarokat jogaiktól, számos esetben pedig vagyonuktól vagy annak egy részétől is megfosztották.Csáky Pál, a szlovákiai magyar párt új elnöke hangsúlyozta: az MKP a közeljövőben nem kezdeményezi a kárpótlást, de a kérdéskörről a párton belül minden bizonnyal vita indul.

"A Beneš-dekrétumok felvetése csak a határok megváltoztatásáról szól. A Beneš-dekrétumok kérdését lezártnak tekintjük, tehát nincs miről beszélni" - nyilatkozta az aktuálne.sk hírportálnak a magyarellenesnek tartott Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, Anna Belouszovová.

Határozottan elutasító volt a Robert Fico kormányfő vezette Smer (ejtsd: szmer) kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese is. Dušan Čaplovič (ejtsd: dusan csaplovics) szerint a Beneš-dekrétumok kérdését csak olyan ember vetheti fel, aki rombolni akarja a szlovákok és magyarok közti jó viszonyt.

Óvatosabban fogalmazott a hírportálnak a 2006-ig, nyolc éven keresztül a magyar párttal együtt kormányzó Kereszténydemokrata Mozgalom vezetője. Pavol Hrušovský csak annyit mondott: a kárpótlások folyamata lezárult, újbóli elindítását nem támogatják.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását