Diana - emlékkoncert júliusban
Gyakorlatilag teljessé vált a júliusi londoni Diana-emlékkoncert sztárlistája, amelyről olyan nevek sem hiányoznak, mint Sir Elton John, Lord Andrew Lloyd Webber vagy a Take That.
2007. április 5. csütörtök 08:50 - Hírextra
A rendezvényre húsvét után ismét lehet majd jegyet kapni. Vilmos és Harry herceg a most elkészült új Wembley stadionba, július 1-jére, édesanyjuk 46. születésnapjára és halálának nem sokkal későbbi tizedik évfordulójára hívta össze a nemzetközi pop-rock nagyjait. Sir Elton részvétele szinte az első pillanattól biztosnak tűnt, hiszen Diana egyik legközelebbi barátja volt.
A fellépők között lehetett tudni eddig is Joss Stone-t, a fiatal, ünnepelt angol soul-dívát, valamint Bryan Ferryt és a Duran Durant.
A keddi Daily Mirror című brit lap azonban felfedte az eddig "szigorúan titokban tartott" teljes listát. Eszerint a londoni szuperstadion szuperkoncertjének színpadán feltűnik még Kanye West, Pharrell Williams, Bryan Adams, James Blunt, Keane, Orson, Rod Stewart, Meatloaf, James Morrison, sőt a szervezők megpróbálják összehozni a Dire Straits-t és a 90-es évek bálványozott lánybandáját, a Spice Girlst is erre az alkalomra.
A koncerten fellép az Angol Nemzeti Balett, és részletek hangzanak el a legnagyobb sikerű Webber-musicalekből, az eredeti szereplőgárdák élő előadásában.
Diana hercegnő, Károly trónörökös akkor már elvált felesége 1997. augusztus 31-ének hajnalán, Párizsban vesztette életét, amikor az őt szállító Mercedes igen nagy sebességgel egy közúti aluljáró pillérének csapódott.
Diana és Károly két fia, Vilmos és Harry tavaly jelentették be az emlékkoncert szervezését. Az egységesen 45 fontba (17 ezer forintba) kerülő jegyek árusítása december 13-án kezdődött, de nem tartott sokáig: az első "adagot" húsz perc alatt szétkapkodták. A szervezők azonban azt ígérik, hogy húsvét után újabb jegyek kerülnek piacra, és azt javasolják az érdeklődőknek, hogy rendszeresen látogassák a www.concertfordiana.com/tickets honlapot.
Forrás: MTI