2025. december 27. - János

Bonthatják a Budai Skálát

Megkapta az építésügyi hatóságtól a bontási engedélyt a Budai Skála áruházra a beruházó ING Ingatlanfejlesztő Kft., de a munka csak nyáron kezdődik - mondta Elekes András ügyvezető igazgató az MTI-nek szerdán.
2007. április 5. csütörtök 07:59 - Hírextra
A bontás előtt, még április végéig megszüntetik a parkolót és a területén lévő ideiglenes piacot, hogy megkezdődhessen a régészeti feltárás. Az áruház bontása csak a feltárást követően, várhatóan június 30-án indul.

Miután az új épületek engedélyezése nem zárult le, csak a beruházó szándékairól tudott beszámolni Elekes András. A közel 3 hektáros telekre felépítendő objektumok között a tervekben szerepel egy 40 ezer négyzetméteres kiskereskedelmi áruház, amelyben kisebb és nagyobb üzletek is helyet kapnak. A szórakozást 10 ezer négyzetméternyi felület szolgálja majd, ebben a legnagyobb területet a 13 termes mozi foglalja el, de lesz fitnesz terem és elektronikus kaszinó is.

A projekt része még 100 lakás és 10 ezer négyzetméternyi iroda. Az épületek alatt 1.200 autó elhelyezésére alkalmas mélygarázs lesz.

A beruházás költsége 35 milliárd forint, a befejezés pedig - ha minden a tervezettek szerint halad - 2009 tavasza. A finanszírozó személye még nem eldöntött, de az ügyvezető igazgató elmondása szerint eddigi beruházásaik finanszírozását az ING csoporton belül "oldották meg".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását