2025. december 26. - Karácsony, István

Öt kampányban tévesztette meg a Malév a fogyasztókat, 30 milliójába kerül

30 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Malév Zrt-t. A légitársaság 2004 és 2006 között többször megtévesztette a fogyasztókat - tájékoztatott közleményben a GVH.
2007. március 29. csütörtök 16:09 - Hírextra
A GVH több légitársaság ellen is eljárást indított, mert elterjedt az a gyakorlat, hogy a légitársaságok hirdetéseikben nem tájékoztatnak megfelelően az alapdíjhoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettségekről - írja közleményében a hivatal.

A Malév ellen indított eljárás során azt állapították meg, hogy a légitársaság összesen 5, 2004 és 2006 között, különböző médiumok felhasználásával bonyolított kampánya alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, egy további kampányban pedig úgy alkalmazta a "páratlan" jelzőt áraira, hogy annak valóságtartalmát nem tudta bizonyítani.

A reklámokban egyes esetekben csak az akciós alapdíjat ismertették, máskor nem közölték, hogy milyen feltételekkel lehet a meghirdetett kedvezményeket igénybe venni; voltak továbbá hirdetések, ahol nem a fogyasztók számára legkedvezőbb árat jelölték meg.

A GVH a Malévra 30 millió forint bírságot szabott ki. Az összeg megállapításánál figyelembe vették a társaság reklámköltségeit,valamint azt, hogy a jogsértő reklámok hány alkalommal jelentek meg, mennyi ideig voltak láthatóak és mekkora fogyasztói körhöz juthattak el. Enyhítő körülménynek értékelték, hogy a Malév együttműködött a vizsgálat során és hogy egy korábbi versenyhivatali eljárás során feltárt jogsértéseket a légitársaság nem valósította meg újra - áll a GVH közleményében.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását