2025. december 26. - Karácsony, István

Az MDF megszólaltatná Gyurcsányt a Dávid-féle agyelszívásról

Az MDF szerint a miniszterelnöknek válaszolnia kell: támogatja-e a "reformkáosz" megoldására nemzetközi gazdasági- és válságszakértők részvételével létrehozandó úgynevezett Agyelszívó Alapot, melyet a legkisebb ellenzéki párt és Gyurcsány Ferenc januári t
2007. március 29. csütörtök 12:41 - Hírextra
Az alap létrehozását még a januári egyeztetésen Dávid Ibolya javasolta. A mostanra elkészült végleges tervezet szerint ez egy 25 milliárd forintos alap lenne, amiből finanszíroznák olyan szakemberek munkáját, akik jártasak más országok nagy reformjaiban. Feladatuk tulajdonképpen az lenne, hogy a kormány és a szakmai szervezetek által előkészített reformjavaslatokból állítsanak össze olyan csomagokat, amelyek szakmailag helytállóak, és így könnyebb azokról dönteni.

Az MDF szerint jelenleg ugyanis nincsenek a kormány reformjai mögött szakmai koncepciók és ezek hiányában nem lehet hatékonyan megváltoztatni a nagy ellátórendszereket.

Almássy Kornél a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy a magyar szakértők nem objektívek, a napi politika hatással van a munkájukra, ezért kell külföldről szakértőket hívni. Az MDF egyelőre azonban nem akar konkrét neveket említeni, mert a felkéréshez előbb a kormánynak kell nyilatkoznia a tervezet támogatásáról.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását