2025. december 26. - Karácsony, István

A szocik szerint nőtt a foglalkoztatottság

Az egy évvel korábbi állapothoz viszonyítva 43 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, a 15-24 éves korosztályban pedig 1,2 százalékkal csökkent a munkanélküliek aránya - olvasható Simon Gábor (MSZP) közleményében.
2007. március 29. csütörtök 07:32 - Hírextra
Az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának elnöke szerdai, az MTI-hez eljutatott közleményében azt írja, a Központi Statisztikai Hivatal legújabb munkaerő-piaci jelentése szerint a 15-64 éves népességen belül 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, míg a munkanélkülieké ötezerrel csökkent.

"2002. év azonos időszakához viszonyítva a foglalkoztatás 1,6%-kal, 61 ezer fővel bővült, a foglalkoztatási arány 1 % ponttal, az aktivitási arány 1,7%-ponttal emelkedett. Az inaktívak száma számottevően, 4,1 %-kal, azaz 149 ezer fővel csökkent" - áll a szocialista politikus közleményében.

Simon Gábor szerint az adatok türkében továbbra is igaz az a megállapítás, hogy a hazai munkaerőpiac helyzete stabil és kiszámítható, enyhén növekvő mutatók mellett.

"Ennek a kedvező és előremutató helyzetnek a kialakulásában nagy szerepe van a munkaügyi kormányzat intézkedéseinek. Az elmúlt években több munkaerő-piaci programot indítottak a pályakezdők, gyesen, gyeden lévők, hátrányos helyzetű munkavállalók helyzetének javítására. Számos munkahelyteremtő és munkahelymegtartó pályázatot írtak ki, növelték a közmunkára fordítható pénzek nagyságát, elősegítették az atipikus munkaformák, mint a távmunka elterjedését" - írja a parlament foglalkoztatási bizottságának elnöke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását