50 ezer látogatót vonzott a penészlevétel
Becslések szerint több mint 50 ezer brit kattintott szerdán arra az internetes oldalra, amely egy 20 kilós cheddar sajt-tömb érését mutatja be. A nap eseménye, amely ekkora közönséget vonz az, ahogy Tom Calver sajtkészítő mintát vesz a penészedő tömbből.
2007. március 28. szerda 21:30 - Hírextra
A közvetítés februárban még nem döntött nézettségi csúcsot, de már akkor is több mint 87 ezren kukkantottak rá. A rajongók a www.cheddarvision.tv internetes oldalon figyelhetik sajt érését. A sajtot, amelyet állandóan egy webkamera figyel, januárban kezdték érlelni. A weblapot eddig több mint 400 ezren látogatták meg: ez még az oldal létrehozóit is meglepte. Mint Dom Lane, az ötletgazda elmondta, kezdetben azt hitték, hogy majd néhány sajtbarát megnézi az oldalt, de senki nem gondolta, hogy nemzetközi sajt-őrületté fokozódik az érlelés.
A védett márkanevű West Country Farmhouse Cheddar egy évig érik majd, ezt követően árverésre bocsátják és jótékony célokra fordítják az érte befolyó összeget.
Forrás: Független Hírügynökség