A Miniszterelnöki Hivatalon kívül minden minisztérium átköltözne az új kormányzati negyedbe - írja a Magyar Hírlap.
2007. március 27. kedd 10:51 - Hírextra
A leendő központ a Ferdinánd híd és a Nyugati Pályaudvar között épülne megés a Podmaniczky utca felől lennének a bejáratok- áll abban a kabinethatározatban, ami alapján május 21-i határidővel pályázatot írtak ki a megvalósításra.
Az építkezés költsége a becslések alapján negyvenmilliárd forint lesz. A terület jelenlegi gazdája, a MÁV szerint elképzelhető, hogy a Nyugati többé nem fogadna vonatokat, és a pályaudvar a föld alá kerülne. A sínpárokat a Keleti és Déli pályaudvarral kötnék össze.
Görözdi György, miniszterelnöki megbízott jelezte, hogy a kormány szabad kezet ad az építészeknek és rendkívüli épületegyüttes terveit várja a pályázóktól.
Minek az a Nyugati pályaudvar??? Semmi szükség rá, igaz? Majd fel - leszállhatunk a Körvasútsoron, valahol a város szélén. No, hát volt már néhány hasonló megalomániás vezérünk a történelemben. Majd elmúlik... Úgy hallom, alagutat is épít magának a kormányzati negyedtől a parlamentig. Ott jó helyen lesz, a felszínen már kicsit ciki a pasi...
Diak_Bp
2007. március 30. 18:40
Azzal járnak dolgozni, hozzátartozik a munkájukhoz.
Ahogy az iroda is. És az új is jó befektetés lenne, amint nem a régi hitelek törlesztéséért kell dolgozni. Ez a helyzet a negyeddel is, nagyban.
Szifo
2007. március 28. 18:49
El kell adni a gazdaságtalan autót, ha nem tudja fenntartani.
Ahogy az iroda is. És az új is jó befektetés lenne, amint nem a régi hitelek törlesztéséért kell dolgozni. Ez a helyzet a negyeddel is, nagyban.