2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A fuvarozók nem örülnek, de tudomásul veszik

A közúti fuvarozók nem örülnek, de tudomásul veszik az útdíjfizetés kiterjesztését az eddig ingyenesen használt autópálya-szakaszokra, autóutakra és főutakra - mondta el a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkár-helyettese kedden.
2007. március 27. kedd 20:46 - Hírextra
Az úthasználati díj április 1-jei kiterjesztésével egy 12 tonna feletti külföldi jármű nem tud úgy Magyarország területén közlekedni, hogy ne vegyen matricát - mondta az MKFE főtitkár-helyettese. Ez pozitív hatás, mert így a külföldiek is hozzájárulnak az útfenntartás költségeihez és a magyar fuvarozók versenyhátránya is csökkenhet - tette hozzá.

Azokat a magyar vállalkozásokat, amelyek egyébként is megvásárolták az éves matricát, ez az intézkedés nem érinti. Akik azonban nem vettek ilyet, azok teljesítményüktől függően 2-6 forintos költségnövekedéssel számolhatnak kilométerenként, amit kénytelenek lesznek beépíteni a fuvardíjba - közölte Karmos Gábor. Ez is a verseny kiegyenlítődésének irányába hat, mert azoknak is matricát kell venniük, akik eddig elkerülték a fizetős szakaszokat - fejtette ki a szakember.

Szakmailag sokkal nagyobb változást és jóval jelentősebb költségnövekedést jelent a fuvarozóknak, hogy április 11-től egy uniós rendelet alapján változik a gépkocsivezetők vezetési- és pihenőideje - mondta Karmos Gábor. Alapesetben egy sofőr napi pihenőideje 11 óra, amit eddig 3 részletben is kivehetett. A változás szerint azonban csak két részletben veheti majd ki úgy, hogy az első legalább 3, a második pedig legalább 8 óra kell legyen - tette hozzá. Az eddigi egy gépkocsivezetős modellt ezért két sofőrösre kell váltani, csak így lesz teljesíthető az előírás. Ez jelentős költségnövekedést jelent a vállalkozásoknak - közölte az MKFE főtitkár-helyettese.

A fuvarozók leginkább a 2009-től életbe lépő használatarányos útdíjfizetési rendszertől tartanak - mondta Karmos Gábor. Az előkészítő anyagokban a mostani tételekhez képest négyszer-ötször magasabb díjak szerepelnek, amelyeket túlzottnak tartanak - ismertette a fuvarozók ezzel kapcsolatos álláspontját az MKFE főtitkár-helyettese.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását