2025. december 26. - Karácsony, István

Túlélték, most választ kell kapniuk

A Túlélés 98 Egyesület részben pert nyert az Országos Rendőr-főkapitánysággal (ORFK) szemben: a Fővárosi Bíróság hétfőn hozott ítéletével arra kötelezte az ORFK-t, hogy közölje az egyesülettel mibe került egy olyan könnygázgránát, amilyeneket 2006. októbe
2007. március 26. hétfő 20:50 - Hírextra
Ezen kívül sorolja fel részletesen, hogy a különböző helyszíneken hány kordonrácsot helyeztek el. A többi kérdés megválaszolását a bíróság nem tartja indokoltnak. Részben azért, mert már a válasz nyilvánosságra került, részben pedig azért mert a választ a rendőrség jogszerűen tagadta meg.A Túlélés 98 azért fordult a bírósághoz tavaly decemberben, mert a rendőrség nem válaszolt több, szerintük közérdekű kérdésre. Így azt tudakolták írásban az ORFK vezetőjétől, hogy 2006. október 23-án milyen fajta könnygázból, milyen mennyiséget használtak fel és az milyen élettani hatással lehetett idős emberekre, kisgyermekre és terhes anyákra. A kérdések között szerepelt az is, hogy ki adott utasítás a belvárosi kordonok felállítására. Az egyesület azt is kifogásolta, hogy nem kapták meg a rendőrkapitányságok e-mail címeit és azt is kérdezték, mikor lehet majd a Parlament előtt gyermeket vagy kutyát sétáltatni, esetleg leülni az Országház lépcsőjére.

Az ORFK jogi képviselője szerint a kérdések egy részére jogosan tagadták meg a választ, bűnüldözési, illetve bűnmegelőzési okból. Ilyen kérdés például az is, hogy mibe került az a könnygázmennyiség, amit október 23-án használtak fel a tömegoszlatáskor, ugyanis ebből következtetni lehetne, a könnygáz mennyiségére is.

Az ítélet nem jogerős, mert az ellen az írásba foglalás után az érdekeltek fellebbezhetnek.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását