Tavaszi fogyókúrába fogtak a miniszteri székre pályázók
Ahogy egyre közeledik Tony Blair brit miniszterelnök távozása, lázasan készülődnek a helyére pályázók. Valószínű utódja, Gordon Brown kancelláriaminiszter és David Cameron ellenzéki vezér egyaránt diétába kezdett.
2007. március 26. hétfő 09:42 - Hírextra
Gordon Brown ugyan már 1986 óta nem dohányzik, a helyette kialakult "csokifüggősége" azonban egészen a közelmúltig elkísérte, naponta akár három szelet KitKatet is magába tömött - számol be a Daily Mail alapján az Inforádió.
Azonban ahogy a szakemberek rámutatnak, ez a mennyiség (háromszor 233 kalória) egy felnőtt napi kalóriaszükségletének egyharmadát tartalmazza. Így - nem kis részben felesége nyomására - a politikus letette a csokoládét is, ráadásul minden reggel majdnem 5 kilométert fut. A miniszterhez közelálló források szerint Gordon Brown az utóbbi félévben jelentősen jobb formába került, és legalább hat kilót leadott.
Tekerés az úszógumik ellenNem akar azonban lemaradni tőle a konzervatívok vezetője sem, különösen, hogy a korfui nyaralásáról nyilvánosságra került fotókon terebélyesedő úszógumit lehetett megfigyelni a dereka körül. David Cameron ezért a korábbinál többet és gyakrabban kerékpározik, valamint belekezdett a világszerte népszerű GI-diétába, amelynek lényege, hogy összetett szénhidrátokat tartalmazó ételeket kell fogyasztani, amelyek lassan szívódnak fel. Így a politikus étrendjébe bekerült a zabkása, a zabpogácsa és a magas rosttartalmú gabonapelyhek.
Tony Blair mindenesetre jó példát mutat lehetséges utódainak, a tíz éve hivatalban lévő kormányfő tudatosan táplálkozik, és órákat tölt a hivatali edzőteremben.