Blatter elégedett Dél-Afrikával
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a szervezet végrehajtó bizottságának pénteki ülésén elégedetten beszélt a 2010-es dél-afrikai világbajnokság előkészületeiről.
2007. március 24. szombat 09:43 - Hírextra
"Tavaly decemberben több végrehajtó bizottsági tag aggódott a vb miatt, azóta számos jelentést és tanulmányt kaptunk, illetve személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy nem kell idegeskednünk, a Dél-afrikai Köztársaság fantasztikus tornát rendez majd" - mondta Blatter.
"Az ország parlamentje további 1,2 milliárd dollárt szavazott meg az infrastruktúra további fejlesztésére, illetve a biztonsági előkészületekre." A gazdasági beszámolóból kiderült, hogy a FIFA számláján 2006 végén 464 millió euró volt. "A FIFA nem gazdag, inkább úgy fogalmaznék, hogy a pénzügyi helyzetünk stabil. Megnyugtató érzés, hogy nem kell napi gondokkal küzdenünk és váratlan helyzetekben is azonnal tudunk segíteni, ha szükséges" - kommentálta a jelentést Blatter.
A sportvezető hozzátette: a FIFA 51 százalékkal szeretné növelni a különböző fejlesztési programokra fordított összeget: 2003 és 2006 között 457 millió dollárt költöttek erre a célra, 2010-ig 690 millió áll majd rendelkezésre. "Nem az számít, mennyi pénzünk van, hanem, hogy mire fordítjuk. A FIFA bevételeinek 69 százalékát visszaforgatja a sportágba és jelentős összeggel támogatja tagországait" - hangsúlyozta Blatter.
Forrás: MTI