Attila fapalotát kap
Még az idén megkezdődhet Attila hun király fapalotája képzeletbeli másának megépítése Tápiószentmártonban, ahol a feltételezések szerint az épületegyüttes egykor állt - közölte a terveket összefogó Attila-alapítvány kurátora.
2007. március 23. péntek 22:39 - Hírextra
Kocsi János elmondta, hogy 4 milliárd forintos beruházásról van szó, amelynek az 50 százaléka már összegyűlt, hazai, német, fancia és amerikai befektetők jóvoltából. Most EU-s forrásokat és hazai hiteleket is igénybe kívánnak venni a vár megvalósításához - húzta alá. A dokumentumok szerint a 400-450-ig élt hun király egy ideig a mai Tápiószentmárton területén fából és kőből épült palotában lakott. Most Haide Tibor építész tervei alapján 6 ezer négyzetméteres területre épül majd meg a vár, jórészt fa anyagból.
A már elkészült látványterv szerint 4, egyenként 28 méter magas torony díszíti majd a hajdani időket idéző épületet, lesz benne trónterem, óriás pince. A várban kiállítótermek, vendéglátóhelyek működnek majd, s egyszerre 2 ezer látogatót fogadhat - mondta el a kurátor.
Szakemberek szerint az Attila-vár különleges idegenforgalmi attrakcióvá válhat, annál is inkább mert a tavaly elhunyt Puskás Ferenc mellett Attilát tartják - hun létére is - a leghíresebb magyarként számon a világon.
Az elképzelés szerint szállodák, korabeli falu, Árpád-kori templom épülhet majd a vár közelében. Mindez hozzávetőleg 1 millió turistát vonz majd erre a Budapesttől 60 kilométerre fekvő vidékre, ezáltal több száz helybéli lakos is állandó munkalehetőséghez juthat - emelte ki Kocsi János.
Forrás: MTI