2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Folytatódott a brókerbotrány pere

Tanúvallomásokkal folytatódott pénteken a Fővárosi Bíróságon Kulcsár Attila és 23 társának büntetőpere; Endrényi Éva a tárgyaláson arról is beszélt, hogy Kulcsár Attila aláíratott vele utólag Pannonplast részvényvásárlást és eladást.
2007. február 16. péntek 11:19 - Hírextra
Az üzletasszony, aki a bulvársajtóban Kovács László egykori külügyminiszterrel való kapcsolata miatt vált ismertté, 2002. novemberében ismerte meg Kulcsár Attilát. Mint mondta, egy társaságból ajánlották neki Kulcsárt, mint az "év brókerét". A per további tanúmeghallgatásokkal folytatódik pénteken. Jövő héten Kónya Imre egykori belügyminisztert és Csillag István volt gazdasági minisztert is meghallgatják tanúként a Fővárosi Bíróságon.

A vádlottal egy fővárosi szállodában találkozott először, sé közölte: számára Kulcsár egyet jelentett a K and H Bankkal, mert a névjegykártyáján csak annyi szerepelt a pénzintézet logója mellett, hogy ügyvezető igazgató. A tanú négy számlát nyitott a banknál, de ebből csak hármat használt. Az ügyleteket Kulcsár bonyolította és abban állapodtak meg hogy negyedéves elszámolást kap a brókertől.

Az üzletasszony elmondása szerint háromszor kapott pénzt a befektetésekből. Egyszer ő vett fel a bankban pénzt, illetve kétmillió forintot személyesen adott át neki Kulcsár Attila, kétmilliót pedig a "taxis Gyuszi" vitt el egy csomagban az egyik üzletébe. Ezt a pénzt az üzlet vezetője és nem a tanú vette át.

Endrényi Éva elmondta: neki meg sem fordult a fejében, hogy szabálytalan lett volna az, hogy Kulcsártól személyesen kap pénzt, mert ő az átvételt aláírta. Hangsúlyozta: a pénzt Kulcsár kezelte és volt olyan, amikor utólag íratott alá vele Pannonplast részvények vásárlásával illetve eladásával kapcsolatos tranzakciót.

Bírói kérdésre elmondta: befektetéseire az első negyedévben mintegy tíz százalékos hozamot kapott. Hozzátette: amikor Kulcsár eltűnt, ő bement a bankba és megkapta a pénzét.

Kulcsár Attila a tanúvallomással kapcsolatban azt mondta: az ügyfél számláin minden szabályosan történt, de a volt bróker vitatta a kifizetett hozam összegét. Szerinte összesen 14 millió forintot kapott összesen Endrényi a három részből álló mintegy 80 milliós befektetésére. A tanú ugyanakkor azt mondta, ennyit biztosan nem kapott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását