Az online párkeresés új csapdája: sokan észre sem veszik, mikor égnek ki benne

Két évvel ezelőtt Fernanda R törölte a társkereső alkalmazásokat a telefonjáról, és megfogadta, hogy végleg végzett velük. Aztán azt látta, hogy a barátai sorra párra találnak, sokan közülük online ismerkedtek meg a társukkal, és mindenki reménykeltő történeteket mesélt. A 29 éves, nemzetközi ügyekkel foglalkozó tanácsadó, aki azt kérte, hogy a vezetéknevét ne írják le, néhány hete úgy döntött, ad még egy esélyt a társkeresőknek, és újra letöltött pár alkalmazást.

„Azt gondoltam, talán most majd más lesz”

– mondta Fernanda. Nem lett igaza.

Rövid időn belül több beszélgetést vitt egyszerre, kényszeresen nézegette a telefonját, és egyre jobban nyomasztotta az állandó elvárás, hogy szellemesnek, érdekesnek és elég vonzónak tűnjön.  Az algoritmus rengeteg embert dobott elé, mégsem alakult ki semmi igazán ígéretes. Fernanda közben azon kezdett rágódni, vajon ez mit mond el róla. Végül magányosabbnak érezte magát, mint az előző két évben bármikor, amikor egyedülálló volt.

A jelenségnek neve is van: társkeresőapp-kiégés. A kutatások szerint az alkalmazások használata sokaknál felismerhető mintázatot hozhat létre. Ez kevésbé hasonlít romantikus ismerkedésre, sokkal inkább egy kezelhetetlenül stresszes munkahely hatásaira: kimerültségre, cinizmusra és arra az egyre erősebb érzésre, hogy semmi sem működik, talán éppen velünk van a baj. Ha ezt valaki nem kezeli, a helyzet romolhat. Egyes vizsgálatok a társkereső appok használatát a depresszió, a szorongás és a magány magasabb arányával hozzák összefüggésbe, különösen azoknál, akik már eleve nehezebb lelki állapotban voltak.

„Úgy tűnik, mintha az alkalmazások céljai alapvetően nem lennének összhangban a felhasználók céljaival” – mondta Liesel Sharabi, az Arizonai Állami Egyetemen működő Relationships and Technology Lab igazgatója a BBC-nek. Szerinte, ha az emberek valóban kiváló ajánlásokat kapnának, és fantasztikus randikra járnának, egy idő után végleg lekerülnének az appokról. De nem ez történik. Az emberek folyamatosan ki-be lépkednek ebből a körből. Ha a nyár közeledtével valaki újra online kezd szerelmet keresni, könnyen lehet, hogy már benne is van ebben a spirálban. A jó hír az, hogy a mintázat felismerése után lehet tenni azért, hogy a társkeresés ne darálja be teljesen az embert.

Egy 2024-es kutatás több száz társkeresőapp-felhasználót követett három hónapon át. „Végül azt találtuk, hogy idővel a társkereső appokat használók széles körben megtapasztalták a kiégést” – mondta Sharabi. Ez részben érthető: aki még mindig az appon van, valószínűleg nem találta meg, amit keresett, kivéve, ha kifejezetten alkalmi kapcsolatokra vágyik. A tapasztalat azonban sokaknál jóval súlyosabb egyszerű csalódottságnál. A kiégés szót ma már sokszor használjuk, néha túl lazán is, pedig pszichológiai értelemben jól körülírható jelenségről van szó. A klasszikus meghatározás három fő elemet emel ki: az érzelmi kimerülést, a cinizmust vagy elszemélytelenedést, valamint a hatékonyság elvesztésének érzését. A jelenséget először nagy nyomással járó munkahelyi környezetben írták le, de a kutatások azóta az élet más területeire is kiterjesztették. Sharabi szerint az online társkeresésben is jól látszik ugyanez.

Az érzelmi kimerülés viszonylag könnyen felismerhető: ha a húzogatás után valaki motiválatlannak, legyőzöttnek és fáradtnak érzi magát, az már intő jel lehet.

A profilok összemosódnak, az emberek eltűnnek mögülük

„Úgy kezdtem el használni az appot, hogy tisztelettel akarok bánni másokkal, mert a nap végén mindannyian emberek vagyunk” – mondta Madeleine D, aki egy technológiai cégnél dolgozik marketingesként, és szintén azt kérte, hogy a teljes nevét ne közöljék. „De minél több időt töltöttem ott, annál inkább eltompultam. Már nem igazán érdekelt, kik ezek az emberek. Utáltam ezt magamban, mert pont azt ígértem meg magamnak, hogy legalább tisztességes és figyelmes maradok.”

Könnyű lenne mindezt úgy elintézni, hogy a húszas éveik végén járó egyedülállók panaszkodnak, hiszen a randizás mindig is nehéz volt, és a bárok sem jelentenek feltétlenül jobb megoldást. A kutatások szerint azonban ennél komolyabb dologról van szó.

Sharabi vezetett egy friss metaanalízist is, amely 17 év kutatásait összegezte, összesen mintegy 26 ezer ember bevonásával. A tanulmány szerint a társkeresőapp-felhasználók lényegesen rosszabb pszichológiai állapotról számoltak be, mint azok, akik nem használtak ilyen alkalmazásokat. A vizsgált problémák között szerepelt a depresszió, a szorongás, az érzelmi szabályozás zavara, a magány és az általános lelki distressz is.

A technológia csak eszköz, de nem ártatlan

A társkeresőiparnak természetesen nem érdeke, hogy a felhasználók kiégjenek. A Hinge szóvivője a BBC-nek azt mondta: „Ahogy a társadalom és a randizók igényei folyamatosan változnak, továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítsünk az embereknek értékes kapcsolatokat kialakítani, és ezekből jó randik szülessenek.” A cég szerint az alkalmazást úgy tervezték, hogy ne uralja a felhasználók életét, és a visszajelzések alapján igyekeznek javítani az élményt. Sharabi sem állítja, hogy mindenért kizárólag az appok felelnek. „A randizás mindig is valahol nehéz volt, és nagyon könnyű a technológiát hibáztatni” – mondta. Ugyanakkor úgy látja, az alkalmazások bizonyos módokon felerősítik a rossz érzéseket.

Az egyik ilyen tényező a játékosítás. A társkereső appok gyors, egyszerű mozdulatokra és kiszámíthatatlan jutalmakra épülnek. Sokan panaszkodnak arra, hogy a működésük inkább hasonlít egy nyerőgépre, mint udvarlásra: a felhasználó újra és újra meghúzza a kart, még akkor is, amikor már rég nem élvezi.

A társkeresők hatalmasra nyitják a lehetséges partnerek körét. Ez az egyik legnagyobb előnyük, de éppen ez fordíthatja át a keresést munkává.

„Olyan, mintha lenne egy második teljes munkaidős állásom, amit ebédszünetben vagy munka után kell elvégeznem” – mondta Madeleine. „Nem akarok a telefonomhoz ragadni. A közösségi médiával már sokkal jobban tudok bánni, könnyebben leteszem. De a társkeresésnél ott van az érzés, hogy a következő ember, akit megnézel, akár az is lehet, akihez végül hozzá fogsz menni. Ez a végtelen remény olyan, mintha az appok erre játszanának rá.”

Sharabi szerint az arcok és profilok feneketlen tengere szintén hozzájárul a kiégéshez, különösen azért, mert egy profil csak nagyon keveset árul el a másikról. „Az ember beleragad egy végtelen körbe: új profil, zsákutcába futó beszélgetés, zsákutcába futó randi, aztán kezdődik minden elölről” – mondta.

Mindezek tetejébe ott van az üzleti modell feszültsége is. A társkereső appok azt akarják, hogy a felhasználók találjanak matcheket, hiszen ha ez soha nem történne meg, senki sem használná őket. Ugyanakkor üzleti vállalkozásokról van szó, amelyek bevételeinek nagy része előfizetésekből és fizetős funkciókból származik. Ez azt jelenti, hogy anyagilag nem feltétlenül kedvez nekik, ha az emberek gyorsan megtalálják a párjukat, és végleg kilépnek.

Évek óta sok felhasználó érzi úgy, hogy az alkalmazások manipulálják őket, visszatartják a legjobb ajánlásokat, és az érzelmeiket használják ki azért, hogy minél tovább koppintsanak és húzogassanak. A társkereső cégek ezt kategorikusan tagadják, az algoritmusaik működése azonban kívülről többnyire átláthatatlan.

2024-ben csoportos kereset indult a Match Group ellen, amelyhez többek között a Tinder és a Hinge is tartozik. A kereset szerint a cég úgy tervezte az alkalmazásait, hogy azok függőséget alakítsanak ki, és a kényszeres használatból profitáljanak ahelyett, hogy valóban párkereséshez segítenék az embereket. A Match Group nevetségesnek nevezte az állításokat. Az ügyet később bíróság elé vitték. A cég nem válaszolt a BBC megkeresésére.

Négy módszer, amivel ki lehet lépni a körforgásból

Az alkalmazásokat úgy tervezték, hogy használatban tartsák az embereket, a kontrollálatlan húzogatás pedig éppen az, ami sokakat felőröl. Sharabi szerint néhány egyszerű lépés segíthet abban, hogy a társkeresés ne menjen a mentális jóllét rovására.

• Az első tanács, hogy ne az app legyen az egyetlen ismerkedési lehetőség.  Egy futóklub, egy baráti közvetítés vagy bármilyen olyan közeg, ahol személyesen is lehet ismerkedni, segíthet abban, hogy egy rosszul sikerült appos beszélgetés ne tegye tönkre az egész hetet.
• A második lépés a tudatosabb használat. A céltalan húzogatás órákat nyelhet el úgy, hogy közben semmi kézzelfogható eredményt nem ad.
• A harmadik tanács, hogy ne maradjunk egyedül a rossz élményekkel. A kiégés elszigeteltségben erősödik fel, a húzogatás nagy része pedig eleve magányos tevékenység. A kiégéssel foglalkozó kutatások régóta azt mutatják, hogy a társas támogatás enyhítheti a hatást.
• A negyedik pedig az, hogy tudni kell, mikor érdemes kiszállni. A randizás lehet csalódásokkal teli, de ha az appok már a reményt is elkezdik felőrölni, és valaki úgy teszi le a telefont, hogy úgy érzi, soha nem fog találni senkit, az egyértelmű jel lehet arra, hogy szünetre van szükség.

Vannak jelei annak, hogy maga az iparág is érzékeli a problémát. A fizető felhasználók száma több helyen csökken, és egyre több jel mutat arra, hogy a fiatalabbak egy része szívesebben keresne szerelmet offline. Az appok a vezetők által is emlegetett „swipe fatigue”, vagyis a húzogatásból fakadó fáradtság miatt próbálják újragondolni saját működésüket.

A Bumble például távolodni kezdett a klasszikus húzogatástól, miközben a Hinge és a Tinder is egyre inkább a mesterséges intelligenciával támogatott párkeresés felé fordul. A Tinder vezérigazgatója nemrég arról beszélt, hogy személyes eseményekkel is szeretnék átalakítani az alkalmazás szerepét. A Hinge szóvivője szerint a cég alapvető küldetése egy „kevésbé magányos világ” megteremtése, ezért online és offline is támogató közösségi tereken dolgoznak.

Hogy ezek a változtatások valóban segítenek-e, vagy csak újabb módot adnak arra, hogy az emberek továbbra is a képernyőt nyomkodják, egyelőre nem tudni.