Belföld
Ezt ígéri Kapitány István a családoknak
Kapitány István a rekordalacsony születésszámra reagálva több családpolitikai vállalást is bejelentett: hatékony meddőségi kezeléseket ígér, és visszaállítanák a szülészorvos-választást is.
1949 óta nem született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint 2025-ben: a KSH előzetes, becsült adatai szerint tavaly 72 ezer gyermek jött világra, 7,1 százalékkal, vagyis 5511-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel megdőlt a 2024-es negatív rekord is, amikor 77 500 gyermek született az országban. A friss demográfiai adatokra reagálva Kapitány István, a Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai szakértője, illetve a párt leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésben írt arról, szerinte a 72 ezres születésszám nem puszta statisztika, hanem jelzés. Úgy fogalmazott: sokan ma nem mernek vagy nem tudnak gyermeket vállalni, ennek pedig szerinte érthető okai vannak.
Kapitány István szerint nem lehet a nőkre építeni a túlterhelt rendszert
Kapitány István kiemelte, ma sok nő egyszerre próbál megfelelni a munkahelyén és otthon is. Dolgozik, szervez, gondoskodik, helytáll, miközben szerinte sokszor kevés valódi segítséget kap. A politikus úgy látja, ez hosszú távon fárasztó, igazságtalan, és nem lehet erre építeni egy jól működő társadalmat. Bejegyzésében azt hangsúlyozta: olyan országot szeretnének, ahol a munka és a család nem egymás rovására megy, a munkahelyek figyelembe veszik az élethelyzeteket, a gyerekvállalás pedig nem hátrány, hanem megbecsült döntés. Kapitány azt is kiemelte, hogy a nőknek ugyanazért a munkáért ugyanaz az elismerés és ugyanaz a bér járna.
Visszaállítanák a szülészorvos-választást
Ezért támogatjuk a családbarát munkahelyeket, biztosítjuk az emberséges szülészeti ellátásokat és hatékony meddőségi kezeléseket vezetünk be, visszálltjuk a szülészorvos választást! A TISZA-val egy olyan országot építünk közösen, ahol nem kell választani a munka és a család között
Ez utóbbi különösen érzékeny téma, hiszen a szülészeti ellátás biztonsága, kiszámíthatósága és a várandós nők döntési lehetőségei évek óta visszatérő vitapontok a magyar egészségügyben. Kapitány bejelentése ezért nemcsak demográfiai, hanem egészségügyi és munkaerőpiaci üzenetként is értelmezhető.
A szülészeti ellátás körüli bizalom kérdése azért is különösen érzékeny, mert a magyar szülészetekről évek óta rengeteg nehéz, sokszor traumatikus történet kerül nyilvánosságra. Sok nő számára az, aminek élete egyik legszebb élményének kellene lennie, kiszolgáltatottsággal, megalázottsággal vagy hosszú ideig cipelt traumával kapcsolódik össze. Erre hívják fel a figyelmet civil kezdeményezések is, köztük a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom, amely nőközpontú ellátásért, méltóságteljes bánásmódért, tájékoztatásért és a szülészeti jogok érvényesüléséért dolgozik, valamint a Hoztam e világra művészeti projekt, amely a szülészeti rendszerben megélt tapasztalatokat, a társadalmi anyaképeket és az anyaság körüli tabukat dolgozza fel.