A magyar politikai térkép nemcsak társadalmi, hanem földrajzi értelemben is egyre élesebb törésvonalak mentén szerveződik. Járási szintű elemzések szerint a Fidesz különösen erős azokban a térségekben, amelyek kimaradnak a belső vándorlás fő áramlataiból. Ezekben a járásokban egyszerre alacsony az elvándorlás és a beköltözés aránya, vagyis a lakosság összetétele hosszú idő óta alig változik.
Az adatok azt mutatják, hogy minél kisebb a lakosság mobilitása egy térségben, annál magasabb a kormánypárt támogatottsága. Ez a jelenség nem magyarázható pusztán gazdasági tényezőkkel, hiszen a belső vándorlásból kimaradó járások között találunk leszakadó vidéki térségeket és kisebb városokat is. A közös pont inkább a stabil, zárt helyi társadalmi szerkezet, ahol a kapcsolati hálók, a helyi normák és a politikai lojalitás lassan változik.
Ezekben a „mozdulatlan” térségekben a politikai kínálat is ritkábban frissül. Kevés az új szereplő, gyengébb a társadalmi kontroll és korlátozottabb a külső hatások érvényesülése. Mindez kedvez annak a politikai erőnek, amely hosszú ideje kormányoz, és erősen jelen van a helyi intézményrendszerben. A Fidesz ilyen környezetben nemcsak pártként, hanem a helyi rend és kiszámíthatóság megtestesítőjeként jelenik meg.
Ezzel szemben azokban a járásokban, ahol jelentős a be- és elköltözés - például a nagyvárosi agglomerációkban vagy a felsőoktatási központok környékén -, a politikai verseny is élesebb. A gyakrabban cserélődő lakosság nyitottabb az alternatívákra, és kevésbé kötődik a meglévő hatalmi struktúrákhoz, ami a kormánypárt alacsonyabb támogatottságában is tükröződik.
A belső vándorlás és a pártpreferenciák közötti kapcsolat arra utal, hogy a magyar politika egyik kulcskérdése nem csupán az anyagi helyzet vagy az iskolázottság, hanem a társadalmi mobilitás hiánya. Ahol kevesen mozdulnak, ott a politikai viszonyok is befagynak - és ez jelenleg egyértelműen a Fidesznek kedvez.
