Ajándékot adott át, majd rendhagyó módon „interjút” is készített a miniszterelnökkel Kapu Tibor a Mandiner gáláján. A jelenet után Molnár Áron a Facebookon szólította meg a magyar űrhajóst, és arra kérte, maradjon független, ne tolja a Fidesz szekerét.
„Ön, aki sokkal többet látott ebből a világból, mint amit mi valaha is fogunk, látnia kell azt is, hogy 15 év alatt mi történt ezzel az országgal a Fidesz kormányzása alatt” – fogalmazott, majd részletesen felsorolta szerinte az ország állapotát meghatározó problémákat:
„Látnia kell, hogy egyre rosszabb állapotban van az oktatás, az egészségügy, a korrupció soha nem látott méreteket öltött, egyre kevesebb gyerek születik, a propaganda a putyini kottából játszik, tiltólisták és öncenzúra országa lettünk. A gazdaságunk 5 éve stagnál, vagy éppen romlik, hazugságokra alapozza a Fidesz a ki tudja hanyadik kampányát, lásd Tisza-adó, amiből egy szó sem igaz. Bűnözők mászkálnak szabadlábon, akik az ország legnagyobb bankrablását követték el Matolcsy Györggyel az élen, és Iványi Gábor lelkész ellen pedig vádat emelnek, aki egész életében az elesetteknek segített. Lejárató cikkek tömkelege jelenik meg, amelyek mind hazudnak és már életet is követeltek. A mesterséges intelligenciát is a társadalom becsapására használja a kormány és olyan személyeket, videókat, dokumentumokat hoznak létre, amelyek a valóságot torzítják, és egy alternatív, valóságot hoznak létre. Ez a spin diktatúra.”
A színész ezután közvetlenül fordult az űrhajóshoz:
„Tisztelt Tibor! Ne engedje, hogy behajtsák a fideszesek Önt a pártpolitika zászlaja alá.” Majd így folytatta: „Kérem, azzal a bátorsággal, tudással és vággyal kutassa a magyar társadalom valódi állapotát, ahogy az álmát váltotta valóra. Kérem, maradjon valódi példakép, akit nem lehet megvenni, akit nem lehet átverni.
A színész végül arra kérte Kaput, gondolja át, vajon a Fidesz rendszere szolgálja-e jobban a magyarok szabad, boldog és okos társadalmát és jövőjét, vagy a változás?
Fotó: Pixabay


