A COP30 az egyik legfontosabb klímaesemény volt az utóbbi években, hiszen először rendezték meg az Amazonas-vidék szívében, ahol a klímaváltozás hatásai már most drámai módon jelentkeznek. A konferencia kulcskérdése az volt, hogy a világ vezetői képesek-e közös, ambiciózus lépéseket tenni a globális felmelegedés lassítása érdekében.
A találkozón sikerült növelni az alkalmazkodási finanszírozást, vagyis azt a keretet, amelyből a leginkább érintett országok támogatást kapnak az éghajlati hatásokhoz való alkalmazkodáshoz. Ez a döntés különösen fontos a fejlődő államoknak, amelyek az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási események miatt súlyos gazdasági terheket viselnek. Emellett létrejött az úgynevezett igazságos átállás mechanizmusa is: ez a program azt segíti, hogy a fosszilis energiahordozók feladásával kapcsolatos társadalmi és gazdasági átalakulás ne okozzon súlyos veszteségeket a leginkább kiszolgáltatott régiókban.
A legnagyobb csalódást mégis az okozta, hogy nem született kötelező erejű döntés a fosszilis energiahordozók fokozatos kivezetéséről. Bár több mint száz ország támogatta a szigorúbb vállalást, néhány nagy energiatermelő állam ellenállása miatt a végső szöveg csak általános utalást tesz „a kibocsátások csökkentésének szükségességére”. Ez sok szakértő szerint tovább lassítja a globális energiaátmenetet.
A COP30 tehát egyértelmű előrelépéseket hozott a klímafinanszírozás és a társadalmi igazságosság terén, de a fosszilis korszak lezárása továbbra is várat magára. A következő években dől el, sikerül-e a világ országainak valódi, rendszerszintű változásokat elindítani – vagy a kompromisszumok ára túl magas lesz a Föld jövőjére nézve.


