Eddig minden jel arra utal, hogy egyike a McLaren fiúknak fogja elvinni a hőn áhított címet, hiszen a szezont eddig olyan határozottan dominálta a csapat, hogy az eddigi 15 versenyből 11-et ők nyertek. A jelenlegi ranglista-első Oscar Piastri 7 győzelmet tudhat eddig magáénak, mig másodikként Lando Norris-nak 5 első helyet sikerült szerezzen.
Úgy néz ki, hogy az eddig sorozatban nyerő Max Verstappen, idén, még saját bevallása szerint sem esélyes elvinni a bajnoki címet, hiszen a Red Bull az és folyamán olyan kulcs figurákat vesztett el, akik eddig elementáris szerepet játszottak az eddigi elsöprő sikerükben.
Érdemes megemlítsük George Russell-t is. Bár az esélyei kifejezetten alacsonyak, ez a pilóta valahogy mindig jókor van jó helyen, és ezzel azon kevesek között tudhatja magát, akik 2025-ben futamokat nyertek.
Amellett, hogy Norris az egyik leggyorsabb versenyző az idei mezőnyben, és versenyekről versenyekre gyűjti össze a Fastest Lap bónuszokat, a másik meghatározó vonása, az, hogy nem lehet sohasem tudni, hogy elviszi a győztes kupát, vagy inkább elmegy füvet nyírni. A bónuszok amikben viszont mindig bízhatsz a Luckera kaszinóban találod, amit bármikor felkereshetsz, ha valódi online kaszinó élményre vágysz.
A jó napjain, Norris képes ezt a sebességet úgy hasznosítani, hogy a futamok elejétől, egészen a végükig pól pozícióban maradjon, vagy akár a csapat stratégiájának segitségével feltörjön az első helyig. Viszont Lando legnagyobb problémája a rövid türelme, és az, hogy nyomás alatt több mint kaotikus és rizikós a viselkedése.
Ennek ellenére, sokan úgy gondolják, hogy az erőssége pont ebben a rizikó vállalásban rejlik, Tény, hogy Lando visszaadja, a Formula 1 versenyeknek azt az agresszivitást, amit sok rajongó visszasír abból az időszakból, amikor a FIA még sokkal engedékenyebb volt a versenyzők pályán való magatartásának szempontjából.
Azok akik hétről hétre követik a F1-et, már megismerkedhettek Oscar Piastri-val, aki ugyanazzal az arccal nyer és veszít, a hidegvérét minden körülmény között megőrizve. A fiatal ausztrál pilótának ez a harmadik verseny szezonja, ennek ellenére olyan dominanciát mutat a pályán, amit még a tapasztaltabb társai is irigylésre méltónak tartanak.
Piastri az eddigi teljesitménye alapján vált az egyik legesélyesebbé a mezőnyből, aki meg tudná nyerni a világbajnoki címet. Ha viszont valódi online kaszinó élményre vágysz, ahol mindig esélyed van nyerni, keresd meg a Luckera-t.
Egyeseknek viszont kételyik vannak vele szemben, hiszen többször is adott példát arra, hogy különleges bánásmódot szeretne. A verseny rajongói igen fel voltak háborodva, amikor Oscar arra kérte a csapatát, hogy Landot kényszerítsék a háta mögé, ezzel visszaadva, a vélt vagy igazán kiérdemelt helyét a mezőnyben.
Ennek ellenére kétségtelen, hogy Piastri az a tehetség, aki egy jól felépített autóval képes konzisztensen versenyeket nyerni, és akár címeket szerezni mint magának, és persze ezzel a konstruktor versenyen is segítve a McLaren-nek.
Habár Max Verstappen még az esélyesek között van, és harmadikként még meg tudná nyerni az idei szezont, a legaktuálisabb interjúkban a tavalyi győztes azt nyilatkozta, hogy a versenyek most már inkább a szerencse segítségével nyerik, mintsem egy erős autóval és legitim stratégiával.
Valóban igaz, hogy idén mindössze két első hellyel büszkélkedhet a holland pilóta és bevallása szerint már az autó sem olyan megbízható mint volt. Ilyen problémáid sosem lesznek ha a Luckera kaszinóban valódi online kaszinó élményre vágysz, itt bízhatsz abban, hogy a bónuszok mindig ott lesznek.
Eddigi teljesítménye is azt tükrözi, hogy a Red Bull komoly problémákkal küszködik ami az autót illeti. Tudnivaló, hogy az aktuális modell Max stílusa szerint volt építve, viszont a legutóbbi újítások nem tudták elérni azt a szintet, amit a többi vezető csapatok, mint a Mercedes vagy a McLaren hozott.
Jelenleg Verstappen több mint 100 ponttal van lemaradva a Oscar Piastrival szemben és ha tudunk hinni annak amit a pilóta mondott, komoly adag szerencsére lesz szüksége ahhoz, hogy behozza ezt az igen jelentős pont különbséget.
Habár csak a szezon felénél tartunk, kezdenek kirajzolódni hogy kik lesznek az igazi esélyesek, amikor a harc igazán fel fog forrósodni. Ami viszont még esélyt adhat a versenyzőknek, az a kalendárium második felében megkezdett újításoknak a bevezetése. Itt már többször is arra mutattak példát az olyan csapatok mint a Ferrari vagy az Aston Martin, hogy egy nehezebb helyzetből is ki lehet mászni, ha az autónak olyan optimalizációkat hoznak, amelyek alkalmasabbá teszik adott pályákon való versenyzésre, vagy az örök aerodinamikai versenyben adnak egy apró előnyt.
Amint láthatjuk, az idény felénél kezdenek kirajzolódni azok az egyének, akik a nyomá ellenére hétről hétre tudnak teljesíteni, vagy éppen a helyzetük ellenére, felülkerekednek minden ellenük szóló faktoron, de még nincs semmi eldőlve, talán pont a te kedvenced lesz a nyerő.