2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Új magyar tenisz-reménység

Piros Zsombor portugáliai tornagyőzelmével feljött az újabb karriercsúcsot jelentő 118. helyre a férfi tenisz-világranglistán.
2023. április 24. hétfő 09:23 - HírExtra

A 23 éves játékos két hete még a 167. helyen állt, ám azóta megnyerte a spliti, majd vasárnap az oeirasi challenger-versenyt is, utóbbit ráadásul szettveszteség nélkül. Sok ideje azonban nincs kiélvezni a sikert, mivel hétfőn (ma) délután már a másfél hetes madridi szupertorna selejtezőjében lesz érdekelt - a védett ranglistával induló Balázs Attilával (747.) együtt.
    
A legjobb magyar, Fucsovics Márton nyolc pozíciót rontva a 83., a Davis Kupa-válogatott vezére a héten főtáblás lesz a spanyol fővárosban. A harmadik top 200-as magyar, Marozsán Fábián a 137. helyen áll.
    
A nőknél három magyar található a 89. és a 93. hely között: Bondár Anna a 89., Udvardy Panna a 91., Gálfi Dalma pedig a 93. Bondár és Gálfi is Madridban szerepel a héten, míg a februárban bokasérülést szenvedett Udvardy még a rehabilitációját tölti. Jani Réka (131.) a madridi kvalifikációban lép pályára, a vasárnap az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tornagyőztes Babos Tímea pedig a 302. helyen áll.
    
Ami az élmezőnyt illeti, a férfiaknál a Banja Lukában csak negyeddöntőig jutott Novak Djokovic változatlanul vezeti a mezőnyt a barcelonai címét megvédő spanyol Carlos Alcaraz és az orosz Danyiil Medvegyev előtt. A nőknél a lengyel Iga Swiatek stuttgarti trófeájával megszilárdította világelsőségét, mögötte a fehérorosz Arina Szabalenka és az amerikai Jessica Pegula következik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását