2024. április 20. - Tivadar

Költészet Napja: Szabó Marcell a kiválasztott

Szabó Marcell kapja az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat, a költő, műfordító többek között Antonin Artaud, Maurice Blanchot, Roland Barthes és Francis Ponge műveit fordította magyarra - tudatta a Hazai Attila Alapítvány hétfőn az MTI-vel.
2022. április 11. hétfő 11:11 - HírExtra

 A Hazai Attila Alapítvány szakmai zsűrijének döntése alapján ebben az évben Szabó Marcell veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket - olvasható a közleményben.
    
Mint írják, a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából évente 1,2 millió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs szerzőt, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.
    
A díjat 2016-ban Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland, 2019-ben Nemes Z. Márió, 2020-ban Kiss Tibor Noé, 2021-ben Zilahi Anna nyerte el. Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Berta Ádám, Németh Gábor, Sarankó Márta és Szegő János. A döntésben a kuratórium és az általuk felkért zsűri közreműködött, melynek tagjai az előző évben díjazott Zilahi Anna, valamint Gaborják Ádám, Nagy Gabriella és Szüts Miklós - olvasható a közleményben.
    
Szabó Marcell költő, műfordító 1987-ben született Szegeden. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK francia és esztétika szakán és a Sorbonne Egyetemen végezte. Fordításai 2011-től kezdve jelennek meg. Magyarra ültette többek között Antonin Artaud, Maurice Blanchot, Roland Barthes és Francis Ponge műveit.
    
2017-ben és 2021-ben kontrollszerkesztőként közreműködött az Atlantisz Kiadónál Jancsó Júlia fordításában megjelent Marcel Proust-kötetek (Swannék oldala, Virágzó lányok árnyékában) kiadásában. Verseskötetei A szorítás alakja (JAK-Prae, 2011), A közeli Limbus (Jelenkor, 2016), valamint A zseb vallási karaktere (Műút, 2021) címmel jelentek meg.
    
Szabó Marcell 2013-ban Móricz Zsigmond-, 2014-ben Babits Mihály műfordítói ösztöndíjban, 2017-ben NKA alkotói ösztöndíjban részesült. 2017-ben a CEC Artslink ösztöndíjasa a Yale Universityn, 2018-ban a Nemzetközi Visegrádi Alapé Prágában. 2018-ban és 2019-ben elnyerte az Új Nemzeti Kiválóság Program (UNKP) támogatását.
    
A díj átadására április 29-én, a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) rendezett irodalmi esten kerül sor - áll az összegzésben.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását