2024. április 18. - Andrea, Ilma

Kékesi Márton élvezni szeretné

Az alpesi síző Kékesi Márton élvezni szeretné, hogy Pekingben ismét olimpián indulhat.
2022. február 1. kedd 08:57 - HírExtra

A DVTK versenyzője az MTI-nek kedden elmondta, a műlesiklás és az óriás-műlesiklás közül előbbi az erősebb száma, ám abban - ahogy fogalmazott - nagyobb a hibaszázalék, ezért ott óvatosabb lesz.
    
"Az óriás-műlesiklásban viszont úgy megyek majd, hogy +minden, ami kijön+ a futamon belőlem, és meglátjuk, ez mire lesz elegendő" - mondta Kékesi, aki hétfőn érkezett meg a helyszínre. "Most feltérképezzük a terepet, a pályákat, a felvonókat, és kedden megyünk pár szabadpályát, kipróbáljuk a havat".
    
A 26 éves síző négy éve Phjongcshangban műlesiklásban 30. volt, és most úgy érzi, ha sikerül a legjobb formáját hoznia, akkor ennél akár jobb helyezést is el tud érni.
    
"Százalékosan, időben szeretnék közelebb kerülni a legjobbakhoz. A helyezés sok mindenen múlik, lesznek kiesések, meglepetések" - tette hozzá.
    
Kékesi hangsúlyozta, hogy méltó módon szeretne szerepelni az olimpián, és ehhez segítség, hogy már az első versenye, a február 13-i óriás-műlesiklás előtt közel két héttel kiutazhatott a helyszínre.
    
"Így van időm mindenre, hogy komfortosan érezzem magam. Aztán jöhet majd az erősebb számom, a műlesiklás is február 16-án" - mondta.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását