2024. április 16. - Csongor

Gála a MÜPÁ-ban

Gálakoncerttel ünnepli a népzene sokszínűségét szombaton a Müpa, a programban fellép az Erdőfű Zenekar, a Cigány Hangok, a Zűrös Banda, a Napfonat, valamint a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt.
2022. január 26. szerda 11:08 - HírExtra

A Müpa szerdai közleménye szerint az idei est zenei válogatása nemcsak az autentikus hangzásvilágot állítja középpontba, hanem arra is rámutat, hogy mennyiféle módon inspirálja hagyományunk a kortárs együttesek alkotóit. A kétfelvonásos gálakoncert programjában olyan együttesek nevei szerepelnek, amelyek nélkül a kortárs népzenei élet, a klubkoncertek és a táncházak világa elképzelhetetlen lenne.
    
Az Erdőfű Zenekar tagjait az a törekvés hozta és tartja össze, hogy a Kárpát-medence népzenei hagyományát a lehető leghitelesebb módon elevenítsék fel koncertjeiken. Valamennyien kivételes tudással rendelkeznek a magyarlakta területek hagyományait, népi kultúráját és hangszerhasználatát illetően, így bármely budapesti táncház közönségét képesek egy szempillantás alatt távoli tájakra repíteni.
    
Lakatos Mónika művészetével világszínvonalra emelte az oláhcigány népzenei hagyományt, 2020-ban személyében első alkalommal nyerte el roma előadó a legrangosabb világzenei fesztivál, a WOMEX életműdíját. A szombat esti koncertre Cigány Hangok nevű együttesével érkezik, amellyel 2021-ben vette fel Hangszín című lemezét.
    
Őket váltja a színpadon az ősi és misztikus hangzásvilágú Napfonat formáció. Az öt fiatal női énekesből álló a cappella együttes repertoárján a magyar énekek mellett megtalálhatóak orosz, mexikói és bolgár népdalfeldolgozások is.
    
A Zűrös Banda legutóbb megjelent, 2021 című lemeze alapját magyar népzenei dallamok adják. Zenéjük karakterét az ének- és fúvósszólamokban fellelhető autentikus balkáni népzene és a ritmusban hallható popos, könnyűzenei alap izgalmas elegye határozza meg, sok számukban a dzsessz és az elektronikus zene is fúzióra lép a balkáni dallamokkal.
    
Az estet a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt közös felállása zárja. Előadásukban a romani és a magyar nyelvű dalokat átjárja a punk, a ska és a balkáni életöröm egyvelege.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását