2024. április 18. - Andrea, Ilma
Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és -kiválasztó, négyfordulós verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét - melyre a világ 34 országából érkeztek középiskolai fiatalok - az idén szeptember 17-19. között rendezték meg, ahol három magyar fiatal különdíjakat kapott.
2021. szeptember 23. csütörtök 07:04 - HírExtra

A több tízezer, 14-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2020/2021. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette: 

Balázs Gábor Gergő, Ócsai Bolyai János Gimnázium (pályázata: Láthatatlan kísérő nyomában egy egzotikus csillagrendszerben)

Seitz Erik, Pannonhalmi Bencés Gimnázium (pályázata: Az epitheliális-mezenchimális átmenet (EMT) új, többsejtes hálózatos modelljének kifejlesztése és új, potenciális gyógyszercélpont megtalálása a hibrid-EMT-nek a modellbe építéséve)

Radó János, Berzsenyi Dániel Gimnázium (pályázata: PenAlone)

A 2019/20. évi hazai verseny győztes projektjei, a tavaly elmaradt európai döntő helyett, külön szekcióban, ugyancsak részt vehettek az idei európai döntőn, úgymint:

- Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával - mély neurális hálók és mesterséges intelligencia a számítástechnikai képelemzésben

(pályázó: Ecsedi Boglárka, Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium)

- Távirányítható Marsjáró Készítése

(pályázó: Rózsavölgyi Mátyás, Perintparti Waldorf Általános Iskola és Gimnázium)

 

A kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vettek részt, ahol a nemzetközi zsűri interjúk során alakította ki a végleges sorrendet. Az idén mind a kiállítást, mind a zsűrizést online rendezte meg a Salamancai Egyetem.

Az idei döntőn, a 32. EU Fiatal Tudósok Versenyén 34 országból, 114 projekt versenyzett egymással. Az Európai Bizottság Joint Research Centre különdíját Ecsedi Boglárka nyerte el projektjével. Az óceánok partján létezik egy gyorsan változó veszélyes természeti jelenség, a visszaáramlás, amely többnyire lapos partok mentén alakul ki. A felismerésük nehézségéből és kialakulásuk kiszámíthatatlanságából adódóan világszerte rengeteg halálesetet okoznak. A kutatás célja egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, mely a visszaáramlások felismerését segíti. A végeredmény egy okos telefonon használható működő algoritmus lett, mely 11%-kal pontosabb detektálást tesz lehetővé az eddigieknél. 

A Salamancai Egyetem Salamanca Rákkutató Központjának (CIC) különdíját Seitz Erik kapta meg. Kutatómunkája során, Erik az epitheliális-mezenchimális átmenet új, többsejtes hálózatos modelljének kifejlesztésében vett részt. A modellbe a saját munkájaként a hibrid EMT állapotot építette be. Ennek alkalmazásával egy új, potenciális gyógyszercélpontot, a konstitutív fotomorfogenezis 9 szignaloszóma (CSN) fehérjét tudta azonosítani. A modellt és a modellben alkalmazott szimulációkat igen széles körű és megbízható biológiai adatsorok alapján építették fel, így a kapott eredmény (CSN mint potenciális gyógyszercélpont) nagyon jó kiindulási pontja lehet célzott, proof-of-concept jellegű kísérleteknek.

Wolfram Kutatói Díjban részesült Balázs Gábor Gergő, aki sikeresen pontosította egy különleges, szubtörpe-vöröstörpe kettőscsillag periódusát. Ilyen csillagászati rendszerek vizsgálata az idő mérésében lehetnek segítségünkre, leginkább a Föld lassuló forgása miatti szökőmásodpercek beiktatásánál, továbbá űrtávcsövek fedélzeti óráinak pontoságát is lehet ellenőrizni földi távcsövek támogatásával.

Forrás: Magyr Innovációs Szövetség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását