2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ennyit ér a Ricther-részvény

A Richter Gedeon Nyrt. részvényenként 225 forint osztalékot fizet a 2020-as év után, erről döntött az április 15-i éves rendes közgyűlés - közölte a gyógyszeripari társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. április 16. péntek 10:10 - HírExtra

A közgyűlést a járvánnyal összefüggő veszélyhelyzetre tekintettel - tavalyhoz hasonlóan - az idén sem személyes jelenléttel tartották, a napirenden szereplő kérdésekben az igazgatóság hozott határozatokat.
    
A tavalyi üzleti év eredménye után fizetendő osztalék mértékét az anyavállalat tulajdonosaira jutó konszolidált adózott eredmény 40 százalékában állapították meg, ami részvényenként 225 forint. Az igazgatóság a közgyűlés hatáskörében eljárva a törzsrészvényekre összesen 41,934 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését jóváhagyta.
    
Mint írták, az igazgatóság gondoskodik a törzsrészvényekre megállapított osztalék részvényarányos kifizetéséről a Részvénykönyvben 2021. június 7-én nyilvántartott törzsrészvényesek részére, feltéve, hogy a részvényesek nem kezdeményezik a közgyűlés összehívását a beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról szóló döntés utólagos jóváhagyása céljából. A törzsrészvényekre járó osztalék kifizetése 2021. június 14-én kezdődik. A saját részvényekre eső osztalékot a társaság az osztalékra jogosult részvényeseknek fizeti ki részvényeik névértéke arányában. Az osztalékfizetés részletes rendjét az igazgatóság állapítja meg és 2021. május 14-ig hirdetményben teszi közzé.
    
A közgyűlésen arról is határoztak, hogy az igazgatóság társaság a 2022. évi rendes közgyűlés időpontjáig 100 forintos névértékű törzsrészvényt vásároljon tőzsdei, illetve tőzsdén kívüli forgalomban, legfeljebb a társaság mindenkori jegyzett tőkéjének 10 százalékáig (azaz maximum 18 637 486 darabot) terjedően, a tőzsdei ártól felfelé legfeljebb +10 százalékos, lefelé legfeljebb -10 százalékos eltérésű vételi áron.
    
A saját részvények vásárlása elősegíti a Richter stratégiai céljai megvalósítását, így különösen felvásárlási ügyletekben fizetési eszközként szolgál - közölték. Ezen kívül biztosítja a Richter részvényalapú munkavállalói és vezetői ösztönzési rendszerei részvényszükségletét.
    
A társaság tavaly 63 forint osztalékot fizetett a részvényeseinek.
    
A Richter 2020-ban 104,7 milliárd forint konszolidált nyereséget ért el, 122 százalékkal nagyobbat az előző évinél. A társaság éves árbevétele 566,8 milliárd forint volt, 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit a február végén közölt tőzsdei gyorsjelentés szerint.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását