2024. április 18. - Andrea, Ilma

Húsvét előtti adományosztás

Húsvéti összefogás a rászorultaknak. Húsz tonnányi élelmiszer került jó helyre.
2021. március 29. hétfő 18:17 - HírExtra

A Szcientológia önkéntes lelkészek egy éve kitartóan gyűjtenek és szállítanak adományokat az ország minden részébe, illetve Erdélybe és a földrengés súlytotta Horvátországba. A pandémia ideje alatt összesen több, mint húsztonnányi adományt adtak már át. Ám a Húsvétra való tekintettel nemcsak egy, hanem három helyre vittek a héten segélyszállítmányaikból.

Először Budapesten, a XV. kerületi Nagycsaládosok Újpalotai Egyesületének adtak tartós élelmiszert körülbelül 100 család részére, majd a tatabányai Vöröskeresztnek szállítottak ugyanennyi adományt. Virágvasárnapon egy Győr-Moson-Sopron megyei nagyközség katolikus plébániájába juttatták el segélyszállítmányukat: a helység minden rászorulójának szét fogják osztani, vallásra való tekintet nélkül, mint ahogy ez már korábban is többször megtörtént. Amint a plébános elmondta, a koronavírus nem válogat, így a segítők sem: mindenkinek kell kapnia a támogatásból.

A csomag mind a három esetben tartalmazott a húsvéti sütéshez-főzéshez szükséges tartós élelmiszereken kívül kézfertőtlenítőt, 350 magyar gyártmányú csokinyulat, és több, mint háromezer friss tojást is.

Az önkéntes lelkészek a csokinyuszikból egy hajléktalan melegedőbe is beadtak egy nagy dobozzal, hogy Húsvétra örömet szerezzenek azoknak, akikre talán csak nagyon kevesebben gondolnak.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását