2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jobbik: Orbán ellopott milliárdokban méri a válságkezelés sikerét

A Jobbik szerint a járványkezelésben az Orbán-kormány kudarcot vallott, mert korábban maga a kormányfő jelentette ki, hogy a halálesetek számában méri az eredményességet.
2021. március 19. péntek 16:04 - HírExtra

A Jobbik közleménye:

"Alig egy hónappal ezelőtt Orbán Viktor még kijelentette, hogy "Nem kell további szigorításokat bevezetni!" De akkor nem csak erről beszélt, hanem arról is, hogy ha a kínai vakcinával is elkezdenek oltani Magyarországon, akkor húsvétra közel 2,5 millió ember lesz beoltva, míg június elejére ez a szám már 6 millió főre emelkedhet majd.

Igaz, korábban azt is elmondta, hogy mindennel készen állnak, egy-két nap alatt át tudják oltani az országot. Orbán a harmadik hullám elején úgy gondolhatta, hogy elérkezett az idő, sosem volt alkalmasabb időpont az egészségügyi rendszer átalakítására, új szerződést kínáltak az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak, amit nagyjából 5500 fő nem írt alá, tehát megszűnt a jogviszonyuk. A mai propagandainterjúból kiderült, hogy Orbánnak fogalma sincs arról, hogy miként lábalunk ki az általuk teremtett káoszból.

És akkor most jöjjenek az azóta bekövetkezett tények:

- Ma megtudhattuk, hogy maradnak a korlátozások

- azt is tudjuk, hogy soha ennyien nem voltak még kórházban, a kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma meghaladja a

tízezer főt, ebből több mint ezren mesterséges lélegeztetést kapnak

- a koronavírus halálos áldozatainak száma több napja meghaladja a 200 főt

- az egészségügyi ellátás elért a teljesítőképessége határára, folyamatosak az átvezénylések, az egészségügyi dolgozók, az orvosok, mentősök túlterheltek

- az oltások megszervezését, a védettségi igazolványok kiállítását átláthatatlan és érthetetlen folyamatok jellemzik, totális káoszt eredményezve az ország átoltásában és a magyar lakosság körében

- miközben az iskolák átálltak online oktatásra, a kényszerszabadságon lévő szülők sem pótszabadságot, sem munkahelyvédelmi segítséget nem kaptak

- az állásukat vesztett emberek ugyanúgy csupán 3 hónapig részesültek, részesülnek az álláskeresési járadékban

- a magyar emberek kieső munkabérét nem pótolja minden érintett munkavállaló számára a kormány

- a végrehajtók ugyanúgy sarcolhatják a bajba jutott magyar embereket, mint előtte

- az oktatásban dolgozókat nem oltják, a koronavírus miatt munkából kiesett pedagógusok számára nem jár 100%-os táppénzt

- ezzel szemben Orbán familiárisai Dubajban, a Maldív-szigeteken szórakoznak, svájci banki-üzleti utakra járnak

- az Orbán-család tagjai és strómanjai, valamint a kormánytagok sorra nyerik el a közpénzmilliárdokat, amit nem tekinthetünk másnak, mint a járvány leple alatt elkövetett szervezett közpénzlopásnak

Orbán Viktor korábban kijelentette, hogy a kormányzati védekezés sikerét a halálesetek számában méri a kormány. A napi kétszáz fő feletti halálozás alapján, ki kell mondani, hogy sajnos az Orbán-kormány ebben kudarcot vallott, az orbáni válságkezelés csúnyán megbukott. Viszont van, amiben világrekorderek, és ők a legjobbak a világon, hiszen mára nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán nem a megmentett emberi életekben, hanem sokkal inkább az ellopott milliárdokban méri a válságkezelés sikerét."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását