2024. április 19. - Emma

Nagy lépés az innováció terén

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága 2021. január 27-én.
2021. január 28. csütörtök 09:48 - HírExtra

Az együttműködő felek közös célja az ELKH kutatóhelyeinél keletkező tudományos eredmények gazdasági és társadalmi hasznosulásának elősegítése, az ELKH és az innovációban érdekelt többi szereplő közötti együttműködések erősítése. Az együttműködési szándék kinyilvánítása mellett a felek kialakították a 2021. évi közös munkatervet, amelyben rögzítették az együttműködés első évének tervezett tevékenységeit.

Szabó Gábor, a MISZ elnöke kijelentette: − „Az ELKH intézetei közül több közvetlenül is tagja a MISZ-nek, és például a K+F Tagozatunk működésében kiemelt szerepet játszanak. Az eddigi, intézeti együttműködést kívánjuk magasabb szintre emelni az ELKH-val megkötött szerződés, illetve a kidolgozott munkaterv révén. Meggyőződésünk, hogy tovább fokozható az alapkutatástól a piacig tartó folyamat. Az ilyen típusú tevékenységet külön is díjazzuk a MISZ által minden évben kiírt Magyar Innovációs Nagydíj pályázat keretében.˝

A megállapodás aláírása kapcsán Maróth Miklós, az ELKH elnöke elmondta: − „Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat méreténél és minőségi kutatóállományánál fogva meghatározó eleme a magyar tudásalapú innovációs tevékenységnek. Az ELKH küldetésének tekinti a magyar kutatóhálózat megerősítését és kiválósági elveken alapuló fejlesztését, valamint a kutatói szféra kapcsolatainak élénkítését a gazdaság és a társadalom többi szereplőjével. A MISZ mint az innováció ügyének elismert és felelős hazai képviselője hatékonyan tudja támogatni az ELKH-t ezen tevékenységeiben, többek között a tudományos kutatás, a fejlesztés és az innováció gazdasági és társadalmi hatásának fokozásában.”

A felek együttműködésének középpontjában a hazai innovációs szereplők közötti tudás- és technológiatranszfer-folyamatok katalizálása áll. A két szervezet közös célja, hogy az ELKH kutatóhelyeinél keletkező tudományos eredmények nemzetgazdasági hasznosítása mellett hozzájáruljanak a kutatói utánpótlás és tehetséggondozás biztosításához, az egyetemek és a kutatóhálózat közötti együttműködéseken alapuló regionális tudásbázisok megerősítéséhez, valamint a magyar ipar, mezőgazdaság és szolgáltatási szektor innovációs és jövedelemtermelő képességének növeléséhez.

Forrás: Magyar Innovációs Szövetség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását