2024. április 19. - Emma

Szerbiában szigor, Montenegróban enyhítés

Szerbiában meghosszabbították a járványintézkedéseket, megkezdődik viszont január 18-ától a tantermi oktatás - közölte az RTS szerb közszolgálati televízió kedden. Montenegróban eközben enyhítettek a korlátozásokon.
2021. január 12. kedd 10:19 - HírExtra

A válságstáb javaslatára a szerb kormány úgy döntött: továbbra is tilos lesz az öt főnél nagyobb összejövetelek megtartása és kötelező a maszk viselése zárt térben. A vendéglátóhelyek 20 óráig, az élelmiszerboltok 21 óráig tarthatnak nyitva. Az országba pedig csak PCR-tesztel lehet belépni.
    
Hétfőtől ugyanakkor megkezdődik a szeptemberihez hasonló hibrid oktatás az általános- és a középiskolákban. A középiskolások minden második héten, az általános iskolások minden második nap járnak majd iskolába, a köztes időben online oktatás folyik.
    
Jelena Borovinic Bojovic montenegrói egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy többé nem kell PCR-tesztet felmutatni az országba való beutazáshoz. Ezt azzal magyarázta, hogy javult a járványhelyzet az országban. Míg a Covid-osztályok kapacitása december második felében 67 százalékos volt, addig mára ez 57 százalékra mérséklődött. Feloldották a hétvégi lakhelyelhagyási tilalmat is, de tilos a Júlián-naptár szerinti újév megünneplése.
    
Míg Szerbiában már december végén elindult a koronavírus elleni oltás, addig Montenegróban várhatóan csak január végén vagy február elején kezdenek el oltani.
    
A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma keddre Szerbiában 2093-mal 361 782-re, Koszovóban 206-tal 53 982-re, Észak-Macedóniában 103-mal 86 597-re, Montenegróban 388-cal 52 819-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 125-tel 115 754-re növekedett.
    
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 28-cal 3610-re, Koszovóban hattal 1383-ra, Észak-Macedóniában 13-mal 2635-re, Montenegróban néggyel 729-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 28-cal 4293-ra nőtt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását