2020. december 4. - Borbála, Barbara

Nyugalom, lesz Miss Hungary - de mikor?

Idén a Gödöllői Királyi Kastély adott volna otthont december 12-én a jubileumi 30. Miss Hungary 2020 szépségverseny döntőjének. A pandémia miatt hozott intézkedések azonban a nemzeti szépségverseny döntőjét is későbbre halasztja.
2020. november 22. vasárnap 17:03 - HírExtra

A rendezvényen meghatározó lesz az évfordulót jelző 30-as szám: Hazánk legrégebbi szépségversenyén 30 hölgy mutatkozik be – tini és felnőtt kategóriában - és nagy létszamú, szakemberekből és támogatókból álló zsűri dönt arról, kinek a fejére kerüljön a két királynői korona, kik képviselhetik hazánkat a Miss Hungary szépségkirálynőjeként a nemzetközi porondon. 

A rangos megmérettetésen a korábbi  hagyományos elemek mellett idén jelentős arculatváltás is történik, visszafogott, elegáns rendezvényt kíván megvalósítani a rendezvény szervező csapata. A verseny nagy hangsúlyt helyez a női szépség, a nőiesség bemutatására, de mindezt a nemzeti értékekkel ötvözve, hogy illeszkedjék a helyszínhez, a Gödöllői Királyi Kastélyhoz. Mindez egyfajta időutazáson keresztül jelenik meg, kiemelve az életmód, az egészség és a természetvédelmének a fontosságát. Ezen fő gondolatok mentén szeretnének olyan üzeneteket eljuttatni a nőkhöz, amiket a mindennapokban egyaránt  hasznosítani tudnak a fiatalabb és az idősebb generáció képviselői is. A verseny során Erzsébet királyné világa összekapcsolódik a modern digitális világgal, mely most egyre nagyobb szerepet kap a jelenlegi helyzetben. 

A felnőtt döntősök estélyi ruháit Czédly Mónika és csapata, a D'Élia szalon készíti, a kollekciót Erzsébet királyné ruhái inspirálták, míg a tinik estélyi ruháit Szentirmai Martha tervezi a Millaas kollekciójából.

A szervezők mindent megtesznek, hogy a hölgyek valóban királynőnek érezzék magukat. Október közepén a kastélyban Erzsébet királyné eredeti ruháinak rekonstrukcióiban két napon keresztül fotózták a döntősöket. Összeszokott stáb és a kastély segítőkész dolgozói is mindent megtettek azért, hogy a döntős lányok egy hétvégén át belekóstolhassanak és megszeressék a királynői ruhák és a kastély hangulatát. 

A döntő programjában is helyt kap Gödöllő. A D'Élia Szalon, azaz Czédly Mónika Sisi korhű ruháinak bemutatója mellett Kézér Gabriella a Gödöllő Táncszínházzal egy táncjátékot állít színpadra erre az alkalomra, de színpadra lép a a cross-over zenei irányzatot képviselő háromtagú, csodálatos hölgyekből álló Glória Singers és Erdőhegyi Brigitta is a tervek szerint.

"Gödöllőn nagy szeretettel fogadtak bennünket, és nagy öröm számunkra, hogy az önkormányzat és a kastély is támogatja az elképzeléseinket. A Miss Hungary 2020 döntője a tervek szerint a közönség számára nyitott rendezvény lesz, a biztonsági szabályok és előírások betartása mellett. Szeretnénk ha minél többen eljönnének, és megnéznék a Gödöllői Királyi Kastélyt és a Díszteremben Erzsébet királyné koronázási ruhájának rekonstrukcióját, illetve a koronázási ékszerek hiteles másolatait is. Biztonságos, színvonalas rendezvényre készülünk. Bízunk benne, hogy olyan esemény lesz a 30. Miss Hungary Gála, amely jó hírét viszi Gödöllő városának, a Gödöllői Királyi Kastélynak és persze a Miss Hungary versenyének is" - tette hozzá az esemény lebonyolítását vállaló szervező.

 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását