2024. április 18. - Andrea, Ilma

Nincs könnyű helyzetben az, aki most felújítandó használt lakást szeretne eladni

A külső dél-pesti kerületek és agglomerációjuk sokkal kevésbé szenvedi meg a járványt, mint a belváros, hiszen az érdeklődők kifelé tartanak, a minél olcsóbb ingatlanok irányába. A bizonytalanság azonban itt is egyre növekszik.
2020. október 27. kedd 11:27 - HírExtra

A koronavírus teljesen megbénította az ingatlanpiacot egy-másfél hónapra, az utána következő hónapokban - májusban, júniusban, júliusban - azonban nagyobb forgalom alakult ki a Csepel-sziget és környékének Budapesten belüli és kívüli ingatlanpiacán, mint a tavalyi év azonos időszakában, ami vélhetően az elhalasztott vásárlásoknak volt köszönhető - jelezte Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan Csepeli és Szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője. 

Azt is hozzátette azonban, hogy az augusztus már nem volt ennyire erős, és az elmúlt hetekben is azt lehetett megfigyelni, hogy bár van érdeklődés, egyre nagyobb a bizonytalanság, így sokan inkább a kivárás mellett döntenek ingatlanvásárlás helyett. 

Emellett jellemző volt az ingatlanpiacra, hogy az eladók kitartották az árakat, pedig a megvalósuló tranzakcióknál Csepelen már tíz százalékkal alacsonyabb értékesítési árakkal lehetett találkozni, mint korábban. Mégis az látszik, hogy csak az enged az árból, akinek nagyon fontos, hogy értékesítse az ingatlanját. 

Aki viszont ragaszkodik a magasabb árhoz, az nem tudja eladni, így az ő esetükben azt tapasztalni, hogy egy idő után inkább visszalépnek az értékesítéstől, és akadnak olyanok is, akik úgy döntenek, hogy inkább jövő év tavaszára halasztják az eladást, hátha addig javul a helyzet - jelezte Marosvölgyi Gabi. 

Az olcsót viszik

Mint mondta, megfigyelhető, hogy leginkább az olcsóbb ingatlanok iránti kereslet erősödik, tehát a 20-30 milliós kategóriát keresik a családi házaknál a vevők a déli agglomerációban, ez viszont gyakorlatilag nem létezik. Így azt tapasztalni, hogy egyre kijjebb próbálkoznak a vásárlással: felkapott lett Délegyháza, Áporka, Majosháza.

 De ez az irány nem csak az alacsonyabb áraknak a hatása, hanem a járvány következménye is, mivel sokan érzik úgy, hogy a bezártságot könnyebben tudják átvészelni egy nyugodt, nem központi fekvésű, csendes, kertes házban, ahol az egész családnak nagyobb tér áll a rendelkezésére - vélekedett az ingatlanközvetítő. 

Mindenesetre az megfigyelhető, hogy most kevésbé a lakások keresettek, sokkal inkább a családi házak, ikerházak, vagy akár hétvégi házak és nyaralók. A lakások akkor vannak különösen hátrányos helyzetben, ha felújítandók is. Ezeket hiába kínálják most jó áron tulajdonosaik, nagyon nehéz rájuk vevőt találni a felújítás nehézségei miatt, melyek még most is jellemzik a piacot. 

Élénkülhet az érdeklődés

Ugyanez persze igaz a házakra is, így azoknál is inkább a felújítottat preferálják a vásárlók. Kérdés persze, hogy miként hat a kormány által bejelentett maximum 3 millió forintos támogatás a felújításokra. A szakértő szerint vélhetően valamelyest élénkíteni fogja az érdeklődést a felújítandó ingatlanok iránt, de hogy ennek mekkora hatása lesz, az még kérdéses. Viszont úgy véli, hogy ez a támogatás is inkább a kisebb értékű ingatlanok irányába hajtja a vásárlókat. 

A magas árak egyébként nem csak a használt ingatlanok piacán jelentenek gondot, hanem az újépítésűeknél is. Szigetszentmiklóson 40-50 millió forintért lehet például újépítésű ikerházakat vásárolni - de a központban már 60 milliónál indulnak az árak -, ami elég komoly összeg a vevők lehetőségeihez képest, még akkor is, ha igénybe veszik a 10+10-es csokot és hitelt. Ráadásul ezzel egy bizonytalan helyzetben vállalnak be gyerekeket és magas törlesztőrészleteket - mutatott rá a szakértő.

 Márpedig egyre inkább érezni a vevők körében is az elbizonytalanodást, ami Marosvölgyi Gabi szerint annak ellenére nem fog számottevően mérséklődni, hogy a 27 százalékos újépítésű áfa jövőre ismét 5 százalékra csökken, sőt bizonyos esetekben azt is vissza lehet igényelni. Szerinte a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az emberek mára eléggé eladósodtak, akik tudták, igénybe vették a csokot is, és az érezhető, hogy az önerővel komoly gondok vannak a fiatalok esetében. 

Az eladók szempontjából sem igazán várható javulás, hiszen Budapesten egyre nagyobb számban kerülnek piacra azok a lakások, melyek korábban a rövid távú lakáskiadásban jelentek meg, de sokan megválnak a hosszú távra kiadott ingatlanjaiktól is, hiszen jelentős túlkínálat kezd kialakulni egyes kerületekben. Ráadásul a hitelmoratórium is véget ér egyszer, ami újabb ingatlanok piaci megjelenését eredményezi. Mindezeket összevetve a vevők javuló pozíciójára nem igazán lehet számítani - tette hozzá Marosvölgyi Gabi.

Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását