2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Csökkenő ipari termelés

Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A csökkenés mértéke 34,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélypontnál. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt - erősítette meg kedden kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. október 13. kedd 10:27 - HírExtra

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 6,8 százalékkal, áprilishoz képest pedig 56 százalékkal nőtt.
    
A feldolgozóipar és az energiaipar termelése  egyaránt 1,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a csekély súlyú bányászaté 33 százalékkal visszaesett.
    
A járműgyártás termelése február óta először nőtt, 6,2 százalékkal, a számítástechnikai termékeké 1,8 százalékkal, az élelmiszeriparé 0,3 százalékkal meghaladta a tavaly augusztusit. A villamosberendezések gyártása is felszökött, 8,7 százalékkal nőtt az előző havi 1,6 százalék után. A gyógyszeripar termelése az előző havi 6,0 százalék után augusztusban már csak 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.  
    
Az ipari export volumene 2,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Augusztusban a forint árfolyama 6,93 százalékkal gyengébb volt az euróval szemben, míg a dollárral szemben hajszállal, kevesebb, mint 0,1 százalékkal erősödött.
    
A járműexport 1,6 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól a júliusi 11,7 százalékos és az áprilisi 77,4  százalékos esés után. A számítástechnikai cikkek exportja  szerény 0,9 százalékkal, a villamosberendezéseké 15,1 százalékkal nőtt tavaly augusztushoz viszonyítva, az élelmiszerexport 1,1 százalékkal, a gyógyszerexport 1,6 százalékkal emelkedett.
    
Az ipar belföldi értékesítése 4,4 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 6,3 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A járműipar belföldi eladásai 22,8 százalékkal felszöktek, a számítástechnikai termékek és a villamos berendezések értékesítése 13,9 százalékkal, illetve 10,9 százalékkal csökkent, míg a gépgyártóké 29,7 százalékkal zuhant. Az élelmiszeripari termékek kereslete 1,9 százalékkal elmaradt a tavaly augusztusitól, a gyógyszereké 5,4 százalékkal nőtt.
    
A fogyasztási cikkek belföldi értékesítése 4,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 7,5 százalékkal csökkent, a beruházási javak eladása 4,7 százalékkal csökkent tavaly augusztushoz viszonyítva.
    
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új megrendelésének volumene 15,6 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál. Az új belföldi rendelések 4,0 százalékkal, az új exportrendelések 17,7 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány augusztus végén 8,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az exportrendelések állománya augusztus végén 8,3 százalékkal, ezen belül a járműiparé 18,0 százalékkal nőtt. A belföldi rendelésállomány 11,3 százalékkal nőtt, a járműiparé 27,9 százalékkal emelkedett.
    
Az év első nyolc hónapjában az ipari termelés 11,0 százalékkal csökkent. A külpiaci eladások volumene 11,6 százalékkal, míg a belföldi  értékesítésé 7,4 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását