2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Indul a kötelező lázmérés az iskolákban

A Klebelsberg Központ fenntartásában működő valamennyi intézménybe kerültek testhőmérséklet mérésére szolgáló eszközök, az iskolák felkészültek a csütörtöktől kötelező lázmérésre - mondta el a szervezet elnöke szerda reggeli sajtótájékoztatóján, Székesfehérváron.
2020. szeptember 30. szerda 13:42 - HírExtra

Hajnal Gabriella a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban hangsúlyozta, hogy a legtöbb helyre kézi lázmérők kerültek. A fennakadások elkerülésére a nagyobb intézményekben alternatív megoldásokat alkalmaznak, így például a Tópartiban fali automata hőmérőt helyeztek üzembe, a legnagyobb intézményekben pedig, ahol reggelente egy kapun legalább négyszáz diák megy be, hőkapukat fognak beszerelni.
    
Az elnök jelezte, utóbbiak beszerzés alatt állnak, de öt már tesztüzemmódban van Budapesten; a hőkapu egyszerre akár húsz-harminc gyerek testhőmérsékletét is méri, így tíz perc alatt több száz diákot be tud engedni.
    
Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója közölte, hatvan székhelyintézményük mintegy 130 feladatellátási helyen biztosít mindennapos oktatást, ami 22 ezer diákot és 3500 dolgozót jelent. Hozzátette: a tankerület minden intézményében biztosítottak a feltételek a szerdától kötelező testhőmérséklet-méréshez.
    
Vizi László Tamásné, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium intézményvezetője elmondta, hogy 750 diák, 80 pedagógus és egyéb munkatárs bejutását kell megoldaniuk minden reggel. A szerda reggeli tesztidőszakban fennakadás nélkül, becsengetésre mindenki a tanterembe ért, pedig a szenzoros homlokhőmérés után kötelező kézfertőtlenítést is végeztek. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az iskolának ötven kézi hőmérője, két szenzoros fali hőmérője van, de hamarosan hőkaput is felállítanak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását