2024. március 29. - Auguszta

Augusztusra tolódik az EFOTT

Az EFOTT szervezőcsapatának bejelentése szerint, nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy idén se maradjon el az év legnagyobb hallgatói bulija.
2020. május 23. szombat 11:04 - HírExtra

A fesztiválozók véleményének kérdőíves felmérése után úgy döntöttek, hogy amennyiben az egészségügyi helyzet, valamint a rendelkezések engedik, 2020. augusztus 26-30. között megtartják a rendezvényt a Velencei-tó északi partján. Az egyik legnagyobb fellépőként előzetesen már bejelentett Flo Rida elfogadta az új időpontra történő meghívást, és minden jel szerint a hazai együttesek legjava is szerepelni fog a line-upban.

A pandémia előálltával minden esemény, köztük a fesztiválok is nagy kérdőjel elé kerültek: vajon mikor és hogyan lehetnek újra rendezvények, meg lehet-e tartani a fesztiválokat? Az EFOTT szervezői folyamatosan figyelték a híreket és a járvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket, és a kivárás időszakában a fesztiválozók véleményére is kíváncsiak voltak: piackutatást végeztek a közösségi média adta felületek felhasználásával. A kérdőívet pár nap alatt közel húszezren töltötték ki, a válaszok pedig toronymagasan az EFOTT megtartása mellett szóltak. Így amennyiben az aktuális helyzet engedi, a fesztivált – a korábbi bejelentéssel megegyezően – továbbra is a Velencei-tó északi partján, Sukoró irányába mozdulva, a VVSI Velencei Evezőspályánál tartják meg egy új időpontban, 2020. augusztus 26-30. között. 

Fesztiválozóink 86,3%-a jelezte, hogy szívesen részt venne egy nyárvégi EFOTT-on, azóta pedig jóval többen is vásároltak bérletet, mint amennyien a visszaváltás, illetve a 2021-es felhasználás mellett döntöttek – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Nagy erőkkel meg is kezdtük a fellépőkkel való egyeztetéseket, és várhatóan június 10-ére véglegesíteni tudjuk a line-upunkat. Természetesen közben folyamatosan figyeljük a rendelkezéseket, mert a biztonság az elsődleges, amit semmilyen érdek nem írhat felül. Ha minden jól halad, akkor négy napot kapunk ettől az évtől, így a programokat összesűrítjük, unatkozni biztosan nem fognak az érdeklődők.

 Az már biztos, hogy a világhírű amerikai rapper, Flo Rida ott lesz a 45. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, de többek között Horváth Tamás, a Wellhello, a Brains, a Cloud9+, a Hősök, a Kelemen Kabátban és az Intim Torna Illegál is visszaigazolta az új időpontra történő felkérést.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását