2020. július 13. - Jenő

Jobbik: döbbenet a konvergencia program

Döbbenetesnek nevezte a nyugdíjkifizetések GDP-n belüli arányának csökkenését keddi online sajtótájékoztatóján Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki szerint növelni, de legalábbis megőrizni kellene e juttatások reálértékét.
2020. május 12. kedd 12:00 - HírExtra

Hangsúlyozta: a kormány konvergenciaprogramja szerint a következő tíz évben úgy szorulna vissza a nemzeti jövedelmen belül a nyugdíjfizetés, hogy közben százezrekkel emelkedik az ellátásra jogosultak száma, ráadásul az élelmiszerárak évek óta nagyobb mértékben nőnek, mint a nyugdíjak.
    
Ez valami nagyon szörnyű világot fog jelenteni Magyarország számára - fogalmazott, és arról beszélt, hogy a 13. havi nyugdíjnak a rendszerbe jövőre visszalépő első negyede 2 százalékos emelés, ami "a jelenlegi helyzetben semmire sem elég".
    
A jobbikos politikus azt követelte, hogy már az idén kapják meg az érintettek a 13. havi nyugdíj első felét, a fennmaradó részt pedig 2021-ben.
    
Ez még mindig csak arra elegendő, hogy ne csökkenjen a nyugdíjak reálértéke az elkövetkező két évben - tette hozzá Sneider Tamás, azt is követelve, hogy a nők mellett a férfiak is vonulhassanak nyugdíjba negyven ledolgozott év után.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását