2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Körülbelül 3-5 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye május 10-ig az előző év hasonló időszakával összehasonlítva. Ugyanakkor ez jó adatnak számít például az Európai Unió átlagával összehasonlítva, amely 15-20 százalékos teljesítménycsökkenést jelez - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. május 11. hétfő 11:07 - HírExtra

Az elnök elmondta: a kedvezőbb adatok annak is köszönhetőek, hogy tavaly nagy értékű szerződéseket kötöttek a szektorban, és annak is, hogy minden szükséges járványügyi intézkedést bevezettek és be is tartottak a munkáltatók.
    
Kitért arra is, hogy becsléseik szerint május 10-én körülbelül 18 százalékkal kevesebb volt a megrendelés az ágazatban, mint egy évvel ezelőtt. Ezen belül a mélyépítések rosszabb helyzetben vannak, ezek 25 százalékkal maradnak el a tavalyi adatoktól - tette hozzá.
    
Koji László felhívta a figyelmet, egyre többen vállalnak itthon munkát azok közül, akik a járvány miatt hazatértek Nyugat-Európából. A cégek igyekeznek ajánlatot tenni ezeknek a dolgozóknak, hiszen ők a saját szakterületükön a legjobbaknak számítanak a tapasztalataik miatt.
    
Kiemelte: fontos, hogy a kormányzat most több intézkedésével is ösztönzi a beruházásokat, hiszen ez jelent valódi segítséget az ágazatnak. Közvetlen segítséget jelent ugyanakkor az adókedvezmény is - fűzte hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását