2024. április 19. - Emma

Végre egy jó hír! A képviselők több fizetést kapnak

Már nincs olyan a Házban, aki havi 1,1 millió alatt keresne. A legtöbbet Kövér László viszi haza, az ő fizetése közel 3 millió forint. A szomszédos Szlovéniában a járvány idejére 30 százalékkal csökken a képviselők és a miniszterek fizetése.
2020. április 17. péntek 09:54 - HírExtra

Azt már a koronavírus-járvány előtt tudni lehetett, hogy százezrekkel fog nőni a parlamenti képviselők fizetése, ugyanis egy korábbi módosítás alapján a képviselői alapbért a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér háromszorosában határozzák meg. A felülvizsgálat miden év februárjában történik, idén pedig márciustól jár a magasabb összeg.

Az Mfor azt írja, április elején 11,4 százalékkal nagyobb fizetést kaptak az állami vezetők. A képviselői alapbér 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedett.

Vagyis már nincs olyan képviselő a parlamentben, akinek kevesebb szerepelne a bérlapján egymillió forintnál. Ebből – a családi adókedvezmények nélkül – 733 761 forintot vihetnek haza, ami 75 610 forinttal több nettót jelent.

- aki állandó bizottsági tag is, annak 1 324 080 forint szerepel a bérlapján,

- aki két testületben vagy a törvényalkotási bizottságban tag, 1,5 milliónál is többet keres.

- A frakcióvezetők bruttó juttatása 2 206 800 forint lett,

- helyetteseik pedig 1,87 milliót keresnek.

A legnagyobb fizetése Kövér László házelnöknek van, bruttó 2 979 180 forintot (nettó 1 981 150) keres, nála az emelés egyik hónapról a másikra 200 ezer forintnál is többet jelentett.

Azok a képviselők, akik kormánytagok is, ennél is többet vihetnek haza. Ezek a politikusok havi 3 308 600 forintért végzik a munkáját, ebből családi kedvezmények nélkül minimum 2 199 824 forintot kapnak meg.

A miniszterek közül Szijjártó Péter, Rogán Antal, Nagy István és Gulyás Gergely így havi 225 838 forinttal több pénzből gazdálkodhat már áprilisban.

Az Mfor megjegyezte: Szlovéniában a járvány idejére 30 százalékkal csökken a képviselők és a miniszterek fizetése, Új-Zélandon pedig a 6 hónapig a fizetés 20 százalékáról mondanak le a kormány tagjai és a vezetők.

Magyarországon is volt példa csökkentésre, a fideszes vezetésű Berettyóújfalu például a felére csökkentette a képviselői tiszteletdíjakat, Komáromban is 50 százalékos vágásról határozott a testület. Mezőberényben két lépcsőben vágják meg a tiszteletdíjakat: április elsejétől 50, majd május elsejétől 75 százalékkal csökkentik a juttatásokat. Eger alpolgármestere pedig a teljes tiszteletdíjáról mondott le a kialakult helyzet miatt.

Forrás: hvg.hu / mfor
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását