2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az angolok titkolóznak az amerikaiak előtt

Az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője útján csalódottságát fejezte ki szerda este azzal kapcsolatosan, hogy Nagy-Britannia nem ad át bizonyítékokat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet hírhedt brit tagja ellen.
2020. március 26. csütörtök 10:01 - HírExtra

Marc Raimondi hangsúlyozta: az amerikai hatóságok folytatják a nyomozást, és továbbra is együttműködnek a brit kollégáikkal annak érdekében, hogy garantálják a terrorcselekmények elkövetőinek felelősségre vonását.
   
 A londoni legfelsőbb bíróság szerdán megsemmisítette egy alsóbb szintű törvényszéknek azt a korábbi ítéletét, amelynek alapján a brit hatóságok megosztanák az amerikai társszervekkel a két terroristával kapcsolatos információikat.
    
A két brit állampolgárságú férfit - El Shafee Elsheikhet és Alexanda Koteyt - azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam tagjaként nyugati, köztük amerikai túszok lefejezésében vettek részt Szíriában. Az amerikai támogatást élvező kurdok vezette, Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia nagyjából két évvel ezelőtt fogta el őket. Tavaly adták át őket az amerikaiaknak, akik el is szállították őket Szíriából Irakba, de nem tudni, hogy ott hová.
    
A két férfi annak a négyfős hírhedt csoportnak volt a tagja, amelyet - mivel egymás közt angolul beszéltek - csak Beatlesként emlegettek. 2014 óta több mint 20 európai foglyot gyilkolták meg, sokukat előtte meg is kínoztak. Az ő áldozatuk volt például James Foley amerikai újságíró is, akinek lefejezését videóra vették, majd nyilvánosságra hozták. A négy brit terrorista közül ma már csak csak Alexanda Kotey és El Shafee Elsheikh van életben.
    
A brit hatóságoknak bizonyítékok állnak rendelkezésükre a vád alátámasztásához. És bár Washington és London között egyezmény garantálja a bűnügyekben folyó nyomozásokhoz szükséges információk megosztását, az egyik terrorista védőügyvédje még tavaly felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a brit belügyminisztériumhoz a bizonyítékok visszatartása érdekében. Arra hivatkozott, hogy a két vádlottat - amennyiben bűnösnek találják őket - az Egyesült Államokban halálra is ítélhetik. Az Egyesült Királyságban ezzel szemben nincs halálbüntetés.
    
A szerdán megszületett döntés indoklásában Lord Brian Kerr, a brit legfelsőbb bíróság tagja úgy fogalmazott: bár semmi kétség afelől, hogy a vádak "irtózatosak" és "a legborzalmasabbak közül valók", mégis törvénytelen a bizonyítékok átadása egy olyan országnak, ahol ezek nyomán az ügyészség halálbüntetést javasolhat.
    
Az amerikai igazságügyi tárca szerda esti közleményéből nem derül ki, hogy Washington milyen további konkrét lépéseket tervez az ügyben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását