2024. április 19. - Emma

Néhány posta is megijedt a vírustól

Több nyugat-balkáni postaszolgálat sem szállít csomagot Kínába, és az onnan érkező küldeményeket is feltartóztatják, vagy késve szállítják ki - olvasható a térség médiájának beszámolóiban.
2020. február 7. péntek 11:09 - HírExtra

    A nyugat-balkáni országok lakói az utóbbi években jelentős mennyiségű árut vásárolnak kínai internetes áruházakból - írta a Danas című belgrádi napilap a BBC brit hírtelevízió szerbiai irodájának beszámolójára hivatkozva. Szerbiába a csomagok általában legfeljebb hatvan napon belül megérkeznek, ám tavaly november óta akadozik az áruszállítás, aminek hátterében előbb a postások sztrájkja, később pedig az új típusú koronavírus-járvány állt - közölte a lap.

    Az utóbbi napokban nemcsak a szerbiai posta, hanem a nyugat-balkáni térség számos országának postaszolgálata is felfüggesztette a Kínába küldendő csomagok felvételét, és az onnan érkező küldeményeket sem mindig szállítják ki. Több százezer, de akár milliós nagyságrendű csomag maradt a kínai raktárakban is, mert egyre több légitársaság függeszti fel a Kínából érkező vagy oda tartó járatokat - írta a Danas a szakértők becslésére hivatkozva. Horvátországba például átlagosan havonta körülbelül egymillió csomag érkezik Kínából.

    A teherhajóval történő szállítás egyelőre fennakadások nélkül üzemel - közölték a szerbiai hatóságok.

    Hasonló arányú a Szerbiába érkező csomagok aránya is. A szerbiai posta tájékoztatása szerint ők maguk nem függesztették fel a csomagfelvételt és -szállítást, ám a repülőjáratok kimaradása miatt késhet a csomagok kézbesítése.

    A montenegrói posta nyilatkozó szóvivője derülátó a kínai csomagokat illetően. Elmondta: nem biztos, hogy a megrendelt csomag csak késve érkeznek majd meg, ugyanis a kínai internetes áruházaknak már vannak Kínán kívül is raktáraik, az onnan érkező küldemények várhatóan késedelem nélkül megérkeznek.

    Észak-Macedóniában egyelőre nincs fennakadás, eddig nem tapasztalható, hogy kevesebb küldemény érkezne a kínai áruházakból, mint korábban, de ez bármikor megváltozhat - közölték a szkopjei posta központjában.

    Bosznia-Hercegovina viszont teljes mértékben felfüggesztette a Kínába irányuló postai csomagok felvételét, és tájékoztatásuk szerint onnan egyelőre nem fogadnak küldeményeket.

    A koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány tavaly decemberben jelent meg Vuhanban, a kínai Hupej tartomány székhelyén. A járvány mindmáig Vuhant sújtja leginkább, az ország szárazföldi részén azonosított fertőzöttek több mint egyharmadát regisztrálták a január 23-án vesztegzár alá helyezett városban, ahol a betegség halálozási aránya is a legmagasabb.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását