2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Határozatlan ideig felfüggesztik a Fideszt

Határozatlan ideig felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban (EPP), mivel nincs elmozdulás, látható változás, elégséges előrelépés a Fidesz politikájában arra vonatkozóan, hogy meg akarna felelni az olyan demokratikus normáknak, mint a jogállamisági elvek vagy a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartása - jelentette ki Donald Tusk, a pártcsalád elnöke Brüsszelben hétfőn.
2020. február 4. kedd 10:07 - HírExtra

    Tusk az EPP politikai gyűlését követően leszögezte: elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően.

    Az esetleges visszafogadás nem megbeszélések vagy egyeztetések kérdése. Nem a közös értékekről szóló kompromisszumok árán érhető el, az csakis a Fidesz politikájának megváltozásától függ - húzta alá a lengyel néppárti politikus.

    Elmondta, vannak olyanok az EPP-ben, akik szorosabb kapcsolatot ápolnak Orbán Viktor miniszterelnökkel, véleménye szerint azonban a velük való találkozások nem fognak változást eredményezni a Fidesz politikájában.

    Újságírói kérdésre válaszolva Tusk hozzátette, a pártcsaládnak nincsen ellenvetése Orbán Viktor keddi római látogatásával kapcsolatban, ugyanakkor szimbolikusnak nevezte, hogy a magyar kormányfő az EPP politikai gyűlésének idején "nacionalista találkozón vesz részt szélsőjobboldali politikai pártokkal".

    Közölte, hogy rendkívüli kongresszus megtartását javasolta a pártcsalád előtt álló politikai kihívások megvitatására. Aláhúzta azonban, hogy a jövő év elejére tervezett rendezvény nem a Fidesz körüli kérdésekről szól majd.

    Sok változás ment végbe Európában és Európán kívül is, amelyek új megközelítést, gondolkodást és kezdeményezéseket igényelnek - mondta ez EPP elnöke.

    A felfüggesztésről 2019. március 20-án döntött az EPP politikai közgyűlése az elnökség, illetve a Fidesz megegyezése alapján, a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.

    Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke az ülést követően kijelentette, hogy pártja egyoldalúan függesztette fel jogainak gyakorlását az Európai Néppártban a felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Mint közölte, a Fidesz is felállította a maga "három bölcs emberének bizottságát" - amely tárgyal a néppárt delegáltjaival -, és jelentést vár tőlük arról, hogy az európai parlamenti választás után hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását