2024. április 19. - Emma

Arcképes igazolványra mennek az adattolvajok

Rengeteg az adathalászatos csalás, de tavalyhoz képest újdonság, hogy fotót és arcképes igazolványt is kérnek az egyik legnagyobb bankkártyás fizetőoldal, a PayPal nevében terjedő csalásban - mondta Bársony Péter, IT biztonsági szakértő kedden, az adatvédelem nemzetközi napján az M1 aktuális csatornán.
2020. január 28. kedd 15:23 - HírExtra

    Hozzátette: ez az új típusú adathalászat számos veszélyt hordoz a mesterséges intelligencia alapú videomanipuláció rendszerek elterjedésével.

    A technológia segítségével tavaly 75 millió forintnyi eurót csaltak ki egy cégvezetőtől - jegyezte meg.

    A fotókkal számos módon visszaélhetnek, többek között politikai manipulációra is használhatják a csalók - hangsúlyozta. A fejlesztők már dolgoznak azon, hogy különböző mesterséges intelligencia alapú felismerő algoritmusokat gyártsanak a manipulált videók felismerésére, de egyelőre csak az egészséges gyanakvással lehet kikerülni az ilyen eseteket - közölte a szakértő.

    Az adatvédelem nemzetközi napját az Európa Tanács kezdeményezésére 2007-ben, az ET adatvédelmi konvenciója elfogadásának 25. évfordulóján rendezték meg először az Európai Bizottság támogatásával.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását