2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Négy tonna dohányt kaptak el

Négy tonna igazolatlan eredetű vízipipadohányt találtak egy magyar teherautóban a pénzügyőrök Szegeden - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.
2020. január 8. szerda 11:10 - HírExtra


 

    Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, pénzügyőrök egy Szerbiából Lengyelországba tartó, vízipipadohányt szállító teherautót ellenőriztek Röszkén. A rakományról röntgenfelvétel is készült, ami szerint a raktér félig volt áruval.

    Később a NAV munkatársai Szegednél megállították a járművet. Az ellenőrzésen a sofőr elmondta, hogy az árut Szerbiában pakolták fel, ott került rá a vámzár is, csupán tankolni tért le az autópályáról. A jármű átvizsgálása során kiderült, hogy a szállított áru mennyisége szemmel láthatóan megnőtt a röszkei belépéskor bejelentett mennyiséghez képest, a raktér tele volt - tudatta az alezredes.

    Az újabb mérlegelés is alátámasztotta, hogy menet közben megnőtt a rakomány, végül több mint négy tonna igazolatlan eredetű vízipipadohányt pakoltak ki a pénzügyőrök a raktérből. A több mint 125 millió forint értékű árut lefoglalták, és a NAV munkatársai 250 millió forint jövedéki bírságot is kiszabtak - közölte a sajtóreferens.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását