2024. március 29. - Auguszta

"Nem a Fidesz kénye-kedve szerint kellene pénzt osztani"

Itt az ideje annak, hogy a helyi igények szerint osszák el az uniós fejlesztési forrásokat, ne pedig a Fidesz kénye-kedve szerint - jelentette ki Gurmai Zita szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön Veszprémben, sajtótájékoztatón.
2019. szeptember 20. péntek 09:34 - HírExtra
 

Az ellenzéki politikus szerint a fejlődés záloga az lenne, ha az önkormányzatok közvetlenül pályázhatnának az uniós forrásokra, ellentétben a jelenlegi gyakorlattal, amikor "a Fidesz azt nézi, hogy melyik havernak játszható ki a pénz".

Az ellenzéki összefogás szükségességéről az MSZP-s politikus azt mondta, a Fidesz olyan politikai rendszert épít 2010 óta, amelyben a különböző világnézetű ellenzéki pártoknak szinte lehetetlen megerősödniük. Hozzátette: "mi, szocialisták túl vagyunk a sértődésen, ellenzéki partnereink pedig túl vannak a felesleges sértegetésen".

A Fidesz hatalma a legyőzhetetlenség mítoszára épül, ha azonban megtörik a varázs, az hatással lesz a választókra és Orbán Viktor "segédcsapataira" is - hangoztatta Gurmai Zita. A politikai küzdelemben "meg kell mutatnunk, hogy nemcsak igazunk, többségünk is van" - fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatón Katanics Sándor, az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje programjából a veszprémiek lakhatási, szociális, közlekedési gondjainak mielőbbi megoldását emelte ki.

Mint mondta, szándékuk az, hogy bevonják a döntésekbe a civil szervezeteket, lakóközösségeket, ennek érdekében választókerületi tanácsokat hoznak létre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását