2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az amerikai kormány megszünteti elődje, Barack Obama kormányának rendelkezését a vizek tisztaságának szövetségi védelméről - jelentette be csütörtökön Andrew Wheeler, az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) elnöke.
2019. szeptember 13. péntek 07:05 - HírExtra
 

A döntés nem keltett meglepetést, az amerikai sajtó hetek óta napirenden tartotta az ügyet, utalva arra is, hogy Donald Trump már elnöksége kezdetén az Obama-kormányzat környezetvédelmi intézkedéseinek visszafogását, vagy teljes eltörlését ígérte.

A vizek tisztaságát garantáló eddigi szövetségi szabályozás korlátozta a veszélyes, vagy "csak" környezetszennyező vegyszerek használatát vizek, vízi utak, folyók, patakok vagy lápos vidékek mellett. A rendelkezést az Obama-kormányzat 2015-ben hozta, pontosan meghatározva, hogy hol és milyen mértékű védelemre van szükség.

Sajtótájékoztatóján Andrew Wheeler "hatalommal visszaélésnek" minősítette a korábbi kormánydöntést, és azzal érvelt, hogy eltörlésével a farmerek immár szabadon, megkötöttségek nélkül gazdálkodhatnak a földjeiken. Az EPA döntését nyilatkozatban támogatta Don Parrish, az Amerikai Farmerek Szövetségének vezetője. Ő szintén azzal érvelt, hogy az Obama-kormányzat túllépett a hatáskörén, és olyan helyzeteket teremtett, amelyek akár börtönbüntetéssel is fenyegethették a gazdálkodókat, akik - a tiltások miatt - vizek közelében nem vethettek bizonyos növényeket, vagy nem használhattak bizonyos gyomirtókat. Az EPA bejelentése után több környezetvédelmi szervezet tiltakozott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását